Most nem azért, de folyton így érveltek.
Meg én is. Én azt mondom, szemléletes vagyok, láttatok, a tipikusat próbálom megragadni, de én is ennek a tövében osonok olyankor.
Hibásan érvelünk. És ezzel tele van az internet, minden második kommentben felfedezem.
Van egy állítás, például: a komoly sportnak meglátszanak az eredményei. Válaszul úgy összegzi az olvasó ezt az állítást, hogy igaza legyen és ne kelljen sportolnia: azért nem jó, ha valaki folyton a kalóriákat számolgatja, és belehülyül a hasprések fajtáiba. Quod erat demonstrandum: nem kell csinálni semmit.
Sarkít, és azt mondja, hogy az túlzás. Igen, az túlzás, de a túlzást ő teremtette meg, ez nem válasz arra, amit én mondok, nem beszéltem rögeszméről, csak arról, hogy érdemes elkötelezetten csinálni.
Az érvelési hiba abban áll, hogy kettéosztja az embereket, és vagy-vagyot feltételez: valaki vagy mániákus lesz, az meg riasztó torzulás, vagy a túlzásoktól borzadva éli tovább a megszokott (tunya, urbánus) életét. Holott nem e kettő között kell választani, a dilemma nem létezik. Vannak árnyalatok, érvényre juttathatunk egy szempontot az életvitelünkben értelmesen, józanul, anélkül, hogy túlzásba esnénk.
Vagy, olvassa itt a blogon a frissen érkező, hogy bírálok egyfajta, férfiakra jellemző működésmódot. Erre a válasz: nem minden férfi ilyen, és azért a nők is tudnak szemetek lenni. Eszerint vagy a férfi a hibás, vagy a nő — az utóbbi manővert elkezdtem zéró összegű játszmának nevezni, vagyis hogy le kell győzni a másikat, a két lehetőség egymással ellentétes, és az egyik kizárja a másikat.
És úgy tesz, mintha én azt állítottam volna, hogy minden férfi, és a kárhoztatott konkrét működésmód azt jelenti, hogy akkor a férfiak hibásak, mindenért, és a nők “ártatlanok”. Miközben én eleve nem bűnös-ártatlan dichotómiában látom a dolgokat, és különösen nem látom férfi és nő viszonyát harcnak, amelyben vagy egyiknek lesz igaza, vagy a másiknak, és nem látom annak a feminizmus-antifeminizmust sem. Az állításom, hogy például sok férfi úgy rendezi a dolgokat, hogy a nehéz, macerás, monoton teendők az asszonyára maradjanak, őt a fix fizetése meg feljogosítsa a zavartalan tévézésre, nem tartalmazza azt, hogy akkor elegünk van a férfiakból, végeztünk velük, gyűlöletesek számunkra. Az erőszakból és játszmákból van elegünk, és én elhatárolódom a “nem kell nekünk férfi, mert mind szemét” típusú uszítástól.
Van egy cikk a narancsbőrről, ott megjegyzik, hogy egészségesen kellene táplálkozni, nem ezt a sok szemetet enni.
Erre:
…ha se lisztes dolgokat, se burgonyát, se zsírt nem viszel be, azt igenis pótolni kell valamivel – grillezett csirkemellel meg salátával, ugye. És ezek nem olcsók. Továbbá nem lehet annyit enni, mint egy nyúl, jól is kell lakni valamennyire.
Azt sugallja a komment, hogy az egészséges kaja drága, és nem lehet vele jóllakni. Tehát vagy a megszokott, olcsó, kényszerű, egészségtelen, vagy a drága, kevéske, jó minőségű.
Ez a dilemma is hamis. Általában is jellemző, hogy egészségeskaja-ügyben mindenki a pénzen kezd jajgatni, de elgondolkodtató, hogy például a feldolgozott húskészítmények kétszer-háromszor annyiba kerülnek, mint a natúr csirkemellfilé. Amit grillezni jóval egyszerűbb is konyhatechnikailag és mosogatásilag, mint mondjuk rántani. Ha megturbózom vajjal, olívaolajjal, fűszerekkel, paradicsommal, fokhagymával, akkor is jóval olcsóbb. A másik sugallat, hogy az egészséges kaja biztosan alig valamennyi, és/vagy ennyi pénzből csak kevésre telik, amivel meg nem lehet jóllakni.
Itt is kitüremkedik az igazság: nincs kedve az illetőnek olyasmiket enni. (Megjegyzem, elég röhejes ez a pipimell/csibemell rögeszme tetsépítőéknél. Minden nap csirkemellet enni unalmas, de nem is kell.) A legtöbben nem anyagi okok miatt, hanem megcsontosodott rossz szokásból, családi kényszerből, menzára befizetve, szénhidrátfüggőként, bánat- és stresszevőként eszik a nem elég jó ételeket.
Egyébként igenis annyit kell enni, mint egy nyúl — megjegyzem továbbá: a nyúl egész nap eszik –, annyi az elég. Pont az itt a probléma, hogy a jóllakás tévútra visz: emberünk évek óta többet eszik, mint amennyi elég, kitágult a gyomra, nem működik az éhségérzete, azért túlsúlyos. Ha összeírnánk, mi mindent eszünk, és kiszámolnánk a kalóriatartalmát, eléggé döbbenten néznénk. (Így jártam én is tegnapelőtt, amikor összegeztem a kapkodós kajálásomat.)
A lényeg, hogy hamis az a dilemma, hogy vagy olcsó alapanyag, ami sajnos egészségtelen, vagy drága, egészséges, kevés.
Az érvelési hibák világa csodálatos, okosít. Remekül ki lehet élesedni erre, és felfedezni a magunk és mások szófűzéseiben a hamisságot. Tisztábban fogunk gondolkodni, ami azt is jelenti, hogy nem önáltatunk tovább, egyszerűen zavarni fog a duma, a mellébeszélés. Nem idegesek leszünk attól, amiket mondanak nekünk, vagy épp a saját szokásos felmentéseinken, hanem simán átlátunk rajtuk, és így megnő az esélyünk arra, hogy megváltoztassuk az életünket.
Itt egy oldal:
a hamis dilemmáról van wikipédia-szócikk:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Hamis_dilemma
Könyvek (a Typotex kiadó jeleskedik e témában):
Zentai István − Tóth Orsolya: A meggyőzés csapdái
Margitay Tihamér: Az érvelés mestersége
Lakatos László: Érveléstechnika
És:
Szabadgondolkodó: Csalárd érvelési technikák
Tagged: életmód, érv, érvelési stratégiák, comment, elv, vita
