mi legyen a szavakkal?

Két évvel ezelőtt gondos, ám felületes kutatás után végigvettem volna, hogyan lett a negróból black, aztán Afro-American, és hogy vált mindegyik szó sértővé és gyűlöletkifejezővé.

Most már csak annyit kérdezek: mi legyen a szavakkal? Szegény, jó szavakkal?

A szavakkal, amelyek pont arra szolgálnak, ó, ezek a nagy deklarációk, hogy elfedjék az igazságot?

Isten, haza, család?

Jó napot kívánok?

Jóban-rosszban?

Kívánom, hogy találd meg a boldogságodat, és ne legyen benned ennyi keserűség? (búcsúkomment!)

Megmondom őszintén?

Legyünk barátok?

Én nem vagyok az az ember, aki…?

Soha nem foglak bántani?

A szavakkal van a gond, vagy ez metonímia — csak átragadt rájuk, szegény ártatlanokra a bűnünk? Az, hogy nem vagyunk jók és igazak? Hogy a beszédünk nem igen-igen, nem-nem, és a szívünk zavaros?

Nem a viselkedésünkön kellene változtatni?

Például változtathatnánk azon, hogy beleragadunk a kinézet fetisizálásába. Önértéknek kezeljük, hogy valaki szép. Úgy kezdjük az ismerős jellemzését, hogy “egy nagyon csinos nő”, mintha ez valami külön és elsőként említendő, különösen jellemző érték volna. Összevitázunk azon, kinek mi a szép, szép-e egy nő, ha a feje nem szép. És szép, tehát jó neki, szép, tehát kell a férfiaknak, szép, tehát figyelemreméltó — holott jól ismerjük a nem szép, de boldogságos szerelemben élő, vonzó személyiségű nőket és az évekig reménytelenül királyfit áhító, vergődő gyönyörűeket is.

Szép vagy nem szép, ezen rugózunk:

…mondhatjuk azt is, hogy minden csúnya, mert valami miatt semmi nem tetszhet mindenkinek, nincs olyan dolog, ami mindenkinek tetszene. Ezt kezelhetjük úgy, hogy akkor minden ronda, de kezelhetjük úgy is, hogy minden szép, mert minden tetszik valakinek. De az sem rossz kezelési mód, ha azt mondja el az ember, hogy ízlés kérdése. Amiért én felemelem a szavam az, arra való reakció, hogy nagyhangúak próbálják elhitetni az emberekkel, hogy a kövér márpedig senkinek nem lehet szép. Nos, kell az ellenpólus. Emiatt. De egyébként nyilván önálló ízlés kérdése, és ezzel nincs is baj, ha valakit nem diszkriminálunk és alázunk meg az ízlésünkből fakadóan.

http://embracethefat.blog.hu/2014/03/22/kover (itteni komment)

Van jobb ötletem. Mi lenne, ha elfelejtenénk a dichotómiát? Ha szakítanánk a tetszés szempontjával, de teljesen, a reflexes megítélésen, hogy mi szép és mi nem? Az milyen volna? Ha hagynánk ezt a témát, ezeket a címkéket, csak léteznénk, a magunk sokféleségében, szeretetteli szemmel simítva magunkat és egymást? Ha lehetne mindenki magának szép, vagy szarhatná telibe azt, hogy ő szép-e, amíg jól érzi magát? Ha nem akarnánk megmondani, ki milyen legyen? Elvégre miért fontos az, hogy szép-e bárki is, szerintünk? Csak a randin, az ágyban és a tükör előtt fontos. Hát nem? Meg a címlapon és arckrémreklámban.

Életemben ilyen hülye reakciókat nem kaptam még, csak lesek. Sportolok, alakulok, örülök, megírom, és erre jön a névtelen: de nem is vagy szép.

Öregapám meg kubikus. Vagy mit lehet erre mondani?

Döbbenet ez a netes trend is, hogy a nőkkel a való életben kevésbé jól vegyülő férfiak életvitelszerűen és állati magabiztosan nézegetik szinte tökéletes nők fotóit, és az a téma nagy finnyásan, ám felületesen, ki mennyire szép. És nem érzik ezt nőellenesnek, problematikusnak. Aki szép, azt megdicsérik, de végső soron senki sem elég szép. A lényeg a pozíció: ők azok, akik ítélhetnek, és nekik kell tetszeni. Pont egy ilyen ízlésalapú, változékony, önmagában nem túl értelmes kategóriát tesznek oda, ahol valami másnak kéne lennie.

Szeretetnek. Kötődésre való képességnek. Sebezhetőségnek. Ragyogó jellemnek.

És nők is beszállnak ebbe, és ugyanilyen szexualizált alapon, ugyanilyen tekintettel ítélnek meg másokat és magukat, és állítanak fel rangsort, és nekik is hiányzik onnan valami, megy a könyöklés, az emberek paraméterekké silányítása, testrészek kielemezve, üres lélek.

Egyébként szépnek lenni, magadat szépnek látni, harmonikusnak, pláne szebbnek, mint mondjuk öt éve, állat jó érzés, echte womanpower. Aktívan tenni érte és élvezni az eredményt. Csak az, ahogy folyton a szépséggel rángatnak, frusztrálnak mások, az nem stimmel. Ahogy tök jól éreznéd magad, saját szépséged maximumán, egy boldogságverzióként, és akkor nem hagynak ezzel békén, megnézegetnek és kitalálják, hogy jó, de a hasad, jó, de a hajad, jó, de a melled. Vagy épp te nézed a nálad szebb testűeket szorongva.

Egy másik példa a szavak állítgatására, ugyanonan:

Sajnos a szó egyre negatívabbá válása miatt a kövérek is gyakran kikérik maguknak, hogy rájuk ezt a jelzőt aggassák. Pont amiatt, ahogy manapság a szóhasználatban él. Én is ilyen voltam, de aztán páran felnyitották a szemem.

Számomra problematikusabb az elhízott és a túlsúlyos szavak használata. Ezek ugyanis orvosi kifejezések, tehát ezek használatával elfogadjuk, hogy a kövérség betegség. Pedig nem az. A testalkatok sokféleségének megjelenése csupán.

Küldetésemnek tartom, hogy a kövér szó újra elnyerje eredeti jelentését: egy egyszerű, értékítélettől mentes melléknév legyen. Sem több, sem kevesebb. A kövér szó szidalmazásként való, a szép ellentétpárjaként való használata hovatovább gerjeszti a kövérekkel szembeni diszkriminációt. Ezért kéne ennek a folyamatnak megálljt parancsolni.

A kövér NEM egyenlő a csúnyával, az értéktelennel, a butával, az akaraterő hiányával, az egészségtelennel. Ahogy a vékony SEM egyenlő a széppel, értékessel, okossal, akaraterőtől duzzadóval, egészségessel.

Külső jegyek alapján ilyen megállapításokat nem lehet tenni. (Illetve az, hogy ki szép és ki csúnya, egyébként is szubjektív, és csak attól függ, hogy kinek mi az ízlése.)

Ne hagyjuk, hogy a társadalom ilyen irányú destruktivitása tovább romboljon minket! A KÖVÉR NEM EGYENLŐ MINDEN ROSSZAL!
Ne utasítsuk el a kövér szót. Ne engedjük, hogy szitokszó legyen. Én büszkén vállalom a jelzőt. Hiszen kövér vagyok, és még nagyon sok minden más is. A súlyom nem definiálja az értékemet. A tiéteket se. Senkiét se. Senki nem lesz attól értékesebb, mert vékony vagy mert sportol.

http://embracethefat.blog.hu/2014/03/22/kover

Infláljunk el új meg új szavakat? Hiába minden új kifejezés vagy szabály, az emberek elkülönülni és ítélkezni akarnak. Szerintem nem lehetséges mozgalmilag vagy egyénileg új tartalmakat adni egy-egy szónak. Mert nem a szó a lényeg, hanem ami az emberek fejében van, és ami az érdekük. A tényleíró szavakra ráragad az értékítélet. Sokan nem látják szépnek a fölösleget (ez a szó milyen?), így lesz a kövérség mumus, ab ovo csúnyaság.

Kövér, túlsúlyos, elhízott… és nézegetjük a képeket, szép-e, tud-e szép lenni az ilyen test. De ha mondjuk csak annyit mondunk: a zsírszövetem 27 kiló, ami a testtömegem harmincegy százaléka….? Ez értelmesebb állítás? Se szép, se csúnya, tény. Viszont ha tizenhét lenne a huszonhét, akkor csökkenne az esélyem bizonyos kórságokra, és könnyebb lenne a napi életvitelem. Ez sértő? Vagy túl sokat mondogatani sértő, szóval ha folyton ez a téma? Vagy csak másra, másnak mondani sértő effélét?

Én azt mondom, hagyjuk a szavakat a francba, hagyjunk a szavainkkal másokat is. Legyünk simán jobb, gondolkodóbb, lényeglátóbb emberek, és ne is nézzük annyit a többieket, dolgozzunk magunkon.