A csütörtöki Civil rádiós beszélgetés jó alkalom volt, hogy visszanézzek az életmódváltásomra, amelyet 2014 szeptemberében kezdtem. Az adásban sikerült egész pontosan megfogalmazni, hogy ennek az egésznek mentálisan, kríziskezelésként, személyiségfejlődés tekintetében milyen szerepe van, lett az életemben, ami meg is magyarázza, miért taglalom ennyit a blogon.
Egyáltalán nem ujjongok úgy, mint az elején. Egyre több a kérdésem. Egyre jobban tisztelem a mindenféle sportágak elkötelezett, amatőr űzőit. Egyre biztosabb vagyok abban, hogy nekem a ketogén való, de egyre kevésbé gondolom univerzális megoldásnak, és keveset beszélek róla. Viszont megyek finomhangolásra olyanokhoz, akik értenek hozzá (és ők a taplalkozasbeallitas.hu).
Csak dogma ne legyen, identitásból vakhitté merevedő póz, rég másról szóló viták, egótréning.
Nem fontos, ki mit szól. Mindig szólnak valamit, mindig belemagyaráznak, tulajdonítanak. Mostanra megszoktam. Ed is alien, azzal a kidolgozott strandtestével nem jár strandra, mert úgy megnézik. Nincs kedvem érvelni, hogy ez miért jó. Nincs kedvem védeni magam, feljavítani és megpromózni a dolgokat, a szebbik részt mutatni. Maradnak az esendő, egyben álszerénytelen beszámolók. Úgyis annyi, amennyi. Nagyon mély önismeret ez. Képesnek kell lennem kimondani azt is, és nem csak magamnak, ha mégse az a cél, amit korábban annyira akartam. Ha besokkalltam. Ha elcsüggedek. Ez sem csoda, ez is csak az élet. De milyen! A jogos büszkeséget is képesnek kell lennem kimondani, és csak én tudhatom, mi volt nehéz, miben mennyi munka van, és én mit akarok, mit tartok szépnek és jónak, hol tartok a céljaim elérésében.
Az viszont nem mindegy nekem, hogy általában hogyan van szó edzésről, izomról, tudatos táplálkozásról a közbeszédben, keringenek-e téves információk, és ebben szeretnék némi szerepet vállalni. A célom, hogy legyen egy hely, ahol máshogy van szó testről, alakról, kinézetről, táplálkozásról, mint az üzleti érdekek vezérelte médiában, egymás átszexualizált méregetésében vagy a tüzes szavú, gőgös alterek honlapjain. Szeretnék szólni a sport és táplálkozás mellett a kitettség és a belemenés élményéről. És azt szeretném még, hogy legyünk többen, akik ezt a testképet, életmódot erőmegélésnek és termékeny változásnak gondolják, nem szégyellik a “felszínességet”, a “testmániát”, és megizmosodván nem magyarázkodnak már senkinek, hogy ők attól még okosak, értékesek és elfogadók. Jobbak, élettelibbek szeretnénk lenni, és nagy örömforrás ez: már nem csak a “majd valamikor” köde, hanem napi valóság a cél és a munka. Nem is lehet másképp.
Örülök, hogy egyre többen a sporttémára kíváncsian jönnek a blogra, és innen mennek a társadalmi egyenlőség, párkapcsolat, bringa, tudatosság, irodalom, ökolét, minimálanya irányokba. Én sokkal jobban érzem magam a blogomon, mint két éve, és szerintem jelen állapotában azoknak szól, akik valóban mozdulnának, örömelvűek, és vállalják a felelősséget.
A rádióbeszélgetéshez készítettem egy felvételt. Mégiscsak olimpia van — ez a felvétel két konyhai videó (spontánul csirkét szeletelek, kávét nyomok, rárakom a mandulakrémre a tetejét, áhhh!) után készült, azokat meg töröltem. Egyszerűen nincs távlata, és folyamatosan grimaszolok.
melyik olvasómat egyem meg reggelire?
Inkább eddzünk! Szombaton volt a félmaraton, kedden egy zúzós lábazás, azóta csak kutyaséta és erős motivációhiány. Mereven, óvatosan, de ideje volt újrakezdeni. Ilyenek a nyugis, itthoni nyújtások. Holnap már futok is.
Á, végül tegnapelőtt futottam. Negyvenkét órán keresztül töltötte fel a youtube.
Ott nem voltam elégedett, visszahallgatva jobban vagyok vele. Hallgassátok szeretettel!
Tagged: életmód, esemény, motiváció, rádió, sport
