az igazi beintés

Mostanában olvasod ezeket a fogadd-el-magad tartalmakat. Nyomasztó szépségelvárás, már a kislányaink is, meddig gyötörjük még magunkat az irreális vékonysággal, szőrtelenséggel, ránctalansággal, továbbá ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan. Címlaplányok, fotosop, magazinok – a magazin szállítja neked, akire haragudni lehet, aki csípi a szemedet. Most ez a hang dívik a progresszív női médiában: “hová fajul a világ”.

Engem irritál a sorok kiszámíthatósága, hamissága, a kontextus nélküliség. Vajon én lettem finnyás, bonyolult, én haladtam meg a testem és a létezés iránti igényeimmel a realitásokat? Irritál, hogy ez számít bátornak, szókimondónak. Pont ilyen volt a tavalyi “a hétéves kislányok már sminkelnek” műbalhé is.

Te viszont lájkolsz és megnyugszol. Hogy akkor te jól vagy úgy. Illetve: hogy akkor hát nem (mégsem) kell a testeddel foglalkoznod. Azt mondod, elfogadod magad, miközben azt szeretnéd, ha mások fogadnának el. Ha így is megfelelnél.

A megfelelési vágytól, amely a szeretettség, elfogadottság ősi igénye, nem olyan könnyű ám megszabadulni. Nekem se megy, én is csak egy kicsit vagyok alter. Miért ne csináljuk akkor építően, örömet szerző módon?

Amióta találkoztam az igazi testemmel, hatalmas energiák ébredtek bennem. A többiek, korábbi önmagam is, azóta szedáltnak tűnnek.

Mi van veled? A párkapcsolatod darált ilyenné? Vagy a kötelességteljesítés?

Sosem mertél belegondolni, hogy minimális tudatossággal lehetnél te is sugárzó, olyan huszonéves módon? Lubickolhatnál a testedben? Neked már mindegy?

Te is végigszorongtad az életedet a tested miatt? Te is altattad és megszoktad a rossz érzéseket? Én meg tudom neked mondani, ebből merre vezet az értelmes, értékelvű, felelősséget vállaló kiút.

Mikor érezted utoljára, hogy kompromisszum nélkül sugárzol, nőies vagy, jól vagy, szép vagy?

Miért esik rosszul a kérdés is?

Látod magad? Miből alkotod meg a testi énképedet? Milyen érzetekből, impressziókból?

Tudod, a világ hallgat. Ezért állunk annyit a tükör előtt, ha állunk, ezért csodálkozunk a fotókon: igazából nem tudjuk, mások milyennek látnak minket. Pedig az a látvány az énünk üzenete. A szerelem köde ebből a szempontból nem ér, a férj végképp nem: aki nagyon bizonygatja, hogy őt nem érdekli, mert a férjének így is tetszik, az ennek révén foglyává válik a kapcsolatának. A házasság sok mindent elbír, de a lényeg, az az, hogy te a saját szemedben, a saját közeged normái közepette jól vagy-e. Ha kulturált közegben élsz, és anyádnak vagy a barátnődnek nem pont a fogyjál-le (vagy: egyél, túl vékony vagy) a kontrollálós játéka, akkor a világ elnéz melletted, és nem jelzi élesen, hogy megroskadtál. Csak te tudhatod, milyen volt jól lenni, csak te juttathatod érvényre azon igényedet, hogy a lehető legjobban, egészségesen és sugárzóan akarsz létezni.

A nyomasztás, amelyről annyit írnak a cikkek, a te fejedben képződik meg, azok hatására, akikhez viszonyítod magad. A pucsító modellek, a lájkgyűjtő diadalmasok, az instagramkirálynők nincsenek ám olyan sokan, és ahhoz képest aránytalanul nagy helyet foglalnak el a tudatodban. Az is lehet, hogy magadnak csináltad: te vagy az, aki feszeng, ha serken a szőr vagy nem volt körmösnél, senki más ezt nem látja csúfnak vagy ápolatlannak. Azt se a világ csinálja veled, hogy görcsölsz a kicsike melled miatt, és kitömöd, nem tudsz büszke lenni rá.

Nekem se ment. Nekem kvázi jó mellem van, mint kiderült, legnagyobb döbbenetemre. Végigparáztam miatta az életemet, és rettegtem, hogy lógni fog, ha lefogyok.

A szépséget emlegetjük folyton, holott másról van szó.

Feljavításról van szó: beavatkozásokról, korrigálásról, amelyekre iparág épül. Ez valóban költséges, időigényes, mint amilyen a műköröm, a szemöldöktetoválás vagy a szolárium, és nem sok köze van a szépséghez: sírnivalóan ízléstelen, mesterkélt eredményeit láthatjuk mindenhol. Amúgy semmi gond vele, csak az a gond, hogy valami helyett van: a test igazából nincs rendben. Rengeteg időt töltünk a feljavítással, ez a norma, de az igazi egészséges szépség mégis a nyomelemdús, erős köröm és a napsütötte bőr volna. A feljavítás nem szépség, és az ilyen norma ellen érdemes tiltakozni.

A divat, a smink- és frizuratrend, a prémium bőrápolás túlnyomó jelenléte nagy példányszámú magazinokban, miközben te a gyereknek épp nem tudsz cipőt venni. Megint érdemes tiltakozni, leginkább azzal, hogy nem veszed ezeket a magazinokat. Üdítő progressz az ELLE és a Marie Claire, amely a nagyvilágra és a társadalmi felelősségvállalásra nyitott, és kifejezetten tudatot tágít, még a sztárinterjúi is izgalmasak, bátrak. Az ÉVA magazint, egykori kedvenc lapomat és néhány cikkem megjelentetőjét felfalta a gondos anyaság és feleségszerep, a társadalmi illeszkedés, az értelmetlen dekorációk, mulatságos fesztiválok, kockás gumicsizmák és a sem nem finom, sem nem könnyen elkészíthető receptek, a hamis fényű ünnepek külsőségei, a jópofáskodás. Nincs itt semmi probléma, kérem. Számomra irritálóan kütyürajongók is.

A szexualizált tekintetet, a mindenben szexet és hajlandóságot leső, provokatív megjelenést se keverjük a szépséggel. A szexualizáltság hatalmi kérdés, súlyos probléma, a szépség viszont a test természetesen esztétikus és egészséges állapota, illetve annak eszménye, a mindenkori kultúrába ágyazva. Nem, nem annyira sokféle és korhoz kötött az eszmény, létezik közüös nevező: a táncosok és atléták testét például általában mindenki szépnek tartja, a dús hajat és a sima bőrt is.

Nem stabil az énképünk, ezért gondoljuk nyomasztásnak, amit átélünk, a saját rossz érzéseinket, önelvárásunkat, viszonyító hajlamunkat. Figyelgetünk, és haragszunk arra, aki már nem lehetünk, bosszant a fiatalabb, gondtalanabb, szerencsésebb adottságú nő. Bosszant, hogy vonzzák a férfiakat, előnyökhöz jutnak. Bosszant mindenki, akinek van ideje, ereje, lehetősége, kedve a teste karbantartására.

Te értelmes nőnek gondolod magad, és megköveteled, hogy elfogadjanak, ne a külsőd alapján ítéljenek meg. Emlékszel, mikor néztél legutóbb valakire gyanakodva, csak azért, mert olyan nagyon felöltözött dús dekoltázsba, magassarkú jó lábba? Hát a hülye picsa, kurva mikor hagyta el a szádat, csak azért, mert valaki feltűnően sminkelt? Esetleg mert valakinek a valakije?

És azt fel tudod idézni, hogy megnyugodtál, hogy valakinek a felesége “csak” úgy néz ki, és te jobb nő vagy?

Sürgős lelki és testi rendberakandók volnának. Attitűdváltás és konkrét lépések.

Itt van például ez a cikk. Nem akárki írta, hanem Gyurkó Szilvia.

Ki a szép? Ki a jó? Hogyan beszélj a gyerekeddel a szépségről?

A munkafüzet problémás. A fast fashion valóban problémás. De hogy a szépség mitől lett ekkora mumus?

Figyelitek a csúsztatást?

A „szépnek lenni” elvárása annyira része lett az életünknek, hogy észre sem vesszük, milyen alattomosan befolyásolja, hogyan érezzük magunkat a bőrünkben, és mit gondolunk saját magunkról. Nem alszol eleget? Karikás a szemed? Megjelentek az első ráncok? Babaháj van a hasadon? Megereszkedett a feneked? Visszereid vannak? Nem volt időd hajat mosni? Nincs egy rendes göncöd? Ugye, nem kövérít ez a ruha? Megint nem mentem el futni, el fogok hízni… és a többi, és a többi. Hiába hirdetjük, hogy a belső értékek fontosak meg a kisugárzás, azért ha fontos megbeszélésünk lesz, vagy randira megyünk, mégis gondosan és alaposan felkészítjük a testünket, mert tudjuk, hogy csak az után lesz érdekes amit mondunk, ha „eladtuk a csomagolást”.

Alattomosan befolyásolja. Észre sem vesszük. Nem alszol eleget. Árulja már el valaki, hogy az elég alvás, a visszér hiánya, a nem lógó has, a rendszeres futás (mozgás), a hajmosás (!), meg az, hogy a ruhám nem áll kifejezetten szarul, miért szépségkérdés és nyomasztó elvárás. Ahelyett, ami: az életminőség minimuma, a magam megbecsülése, hozzáférés gyógymódokhoz, önkarbantartás, jó közérzet, vonzerő és egészség. Aki ezeket nem engedheti meg magának, válságban van. Engedje meg magának mindenki, igenis.

Aki ilyet ír és ilyet lájkol, annak milyen élete van? Lehet, hogy a kocsija ápoltabb és átnézettebb, mint a teste?

Mindezt képzett, világlátott, társasági nő, elismert szakember írja. A wmn.hu célközönsége is városi, technológiához hozzáférő, erőforrásokban bővelkedő, értelmes nők. Hogy lehet ez?

Tucatjával születnek az ilyen cikkek és “bátor kiállások”. Mit kell ennyire túlkiabálni? Genya vagyok, ha megkérdem: és eközben a tükörben mit látsz…? Mert amíg ez a Nagyon Progresszív Cikktípus kell az énképed megtámogatásához, addig te nem vagy jól. Nem bírod el a valóságot.

Ezért mondom én, még a test meg az izom előtt (és az elmúlt éveim után): erősödj meg, olvasóm. Ha nyomasztható vagy, nyomasztani fognak. Ha a megfelelni vágyás az életprojekted (munkaerőként, szüleid gyerekeként, a társadalom tagjaként, anyaként, nőként), akkor használni fognak.

Ha marad rés rajtad, mert nem építetted fel a szilárd énedet és a testi jó közérzetedet, akkor be fog furakodni a karmos világ. Egyetlen út van: a saját lényegű, teljes körű és főleg lelki megerősödés. Amit mások, és ezen ne lepődj meg, önzésnek fognak titulálni. Ha ide elérsz, nem jut eszedbe majd az interneten nyígni.

Kérlek szépen, ne törődj bele a kialvatlanságba.

Se a lyukas fogba (ez, ugye, itt volt).

Se abba, ha felhalmozódott a hasadon a zsír.

Nagyon szomorú, ha ezek karbantartására, megelőzésére nem jut idő, energia, és nem azért, mert akkor nem vagy szép, hanem mert az ilyen állapot kizsigereltség. Súlyosan rontja azt, ahogy érzed magad, amennyire energikus tudsz lenni, és az identitásodat is: amire becsülöd magad, amire becsül a környezeted. Semmivel nem lehet ezt igazolni. Hökkenten látom, hogy ebben a fajta újságírásban a nőkért való kiállás a nők ellen fordul, igazolást szállít, és rontja a nők életminőségét. A hasi zsír következményei az egészség szempontjából nem különböznek lényegileg a mellráktól, amelynek megelőzésére és korai felismerésére oly nagyívű kampányok zajlanak.

Ha elfogadod, hogy te már ilyen vagy, akkor nem látod majd az összefüggéseket sem, a hosszú távú folyamatokat. Hogy mit tehettél volna, és mi mindent fordíthatsz vissza vagy előzhetsz meg még. És ott van a lányod, és azt gondolod, minden okés, ő ilyen, ezt örökölte.

Pedig kiskorunkból jön az a sok hatás, amelynek eredményén aztán majd oly nehéz változtatni. Attitűd is, testi jellemzők is. Az ülésre, kütyünyomkodásra szoktatott gyerek nem szeret majd mozogni. Nem fejlődik úgy se a tüdőkapacitása, se a vázizomzata, se a mozgáskultúrája, és a testtartásával is gondok lehetnek. Ha nem elég erős a hasizma, azt megsínyli majd a teste a szüléskor.

Nem arról van szó, hogy paráztasd és minősítgesd a gyereket. Hanem hogy teremtsd meg körülötte azt a tágas kontextust, amelyben boldog lesz a teste is. Ezek nagyon egyszerű dolgok néha: kevesebb szénhidrát és nyami, játszótérre menni, ugrabugra programot választani, azt tenni vonzóvá. Megkeresni az igazi, gyerekszerető edzőt és mozgásfajtát. Jó ízlést közvetíteni a “csajoskodás” és a bóvli helyett, felhagyni azzal, ami csiricsáré és lehúzás, és igen drága is, az életvitelszerű kék nyalókák, a frozenes hajpánt, csillámpónis dresszek begyűjtésével.

A másik, amit nem úszol meg: mutass példát. Ne ríjál a külsődön, ne készülődj ideges púderpamaccsal és ne tolongj bizsukért meg leárazásokon, hanem képviseld a skandináv testet, és tegyél is érte. Hihetelenül ragadós a jó példa.

Nem arról van szó, hogy én akarok tőled valamit, és főleg nem paráztatni. Hanem arról, hogy merre terem az igazi jóllét.

Azt az állapotot volna jó elérni, hogy nem neheztelünk senkire, elismerjük a teljesítményt (a sport és az ápoltság is az), nem akarunk mindenáron segíteni sem másokon (vagyis, okoskodni, hogy ők hogy táplálkozzanak, fogyjanak le), nem a beavatkozásokra koncentrálunk, viszont a saját legjobb állapotunkért felelősséget vállalunk, és nem engedjük, hogy a környezetünk kicsavarja az időt, erőforrást a kezünkből.