top 10 közhely

Olyan fordulatok, amelyek megfogalmazása, repetitív és hamis jellege is mutatja, hogy a tartalmuk nem okés.

(további) szép napot<
Ettől kész vagyok, bizalmaskodó, fölösleges cikornya, mint a vigyázz magadra. A fogaskerekű vezetője hétfő este meg azt mondja: további szép hetet. Minek ragozni? Pompás köszönéseink vannak, semmi szükség átvenni és eltorzítani azt, hogy have a nice day. Te nem tudod, milyen napom volt korábban, és nem is érdekel a folytatása sem.

majd visszakapja a sorstól
Annyira pengeszájú és rosszakaratú ez, és olyan elképesztő gőggel helyezik magukat emberek ilyen igazságosztó szerepbe. El tudod képzelni, hogy nem valaki ellen csinálta, amit tett, hanem nem dönthetett másképp? Hogy a közerkölcs közhelyeinek épp nem akart megfelelni, és nem önzés, hogy a saját érdekét nézte helyette? Általában nem kapja vissza, és ha mégis, akkor sem azt. Vagyis, a te igazadat akkor sem fogja belátni, hanem azt valami őrületes igazságtalanságnak fogja tartani, mert szerinte meg:

az élet nem igazságos (sajnos)
Szeretnél népmesei elégtételt, és persze csak akkor, ha ez téged igazol, vagy lehet olcsón moralizálni. A te munkád, a te vállalásod, az igen, annak legyen jutalma, másokét viszont lebecsülöd. Te úszd meg, a saját stiklijeidről kussolsz, más meg bűnhődjön. Ez volna a te igazságos világod. Elégtétel nem lesz. Elég önző aspiráció. És nem sajnos. Erről itt írtam hosszabban.

majd csak lesz valahogy
Nagyon bölcs, ha nem akarsz mindent kényszeresen előre eldönteni, kontrollálni, igen, az élet kiszámíthatatlan, de sajnos, passzivitás, beletörődés, “ma még mulassunk” felelőtlenség is lehet (van) mögötte.

én nem… (normatívan előadott saját verzió)
Azért mondod, hogy az enyémet kritizáld vele, és azt sugalmazod, hogy a tied a jobb.
Én viszont nem kérdeztem a véleményed. A blogra a következő formákban érkezett:én nem számolom a lépteimet futás közben no és akkorén hova szarjak? azért valamiért fennakadtál az én kis hóbortomon
én nem blogbejegyzésekben motiiválok sportra, az nem segít, hanem elmegyek vele furni/nekiadom a nadrágomat nagyszerű, akkor nyertél (ne zavarjon, hogy innen tízezres nagyságrend motiválódik)
én nem méregetem a vércukromat olyan is. fogalmad nincs az egészről, csak valamiért rámhúznád, hogy én vagyok a hülye, de te bezzeg…
én nem tudnék nyugodtan edzeni, blogolni, ha tudnám, hogy ennek az az ára, hogy a gyerekem lélekölő iskolába jár (szerinte nekem otthon kéne oktatnom, MERT ő otthon oktat, illetve hogy ne tudjak edzeni, blogolni…) a te életed, engem nem izgat, de mit okoskodsz az enyémről?
én nem akarok nagy izmokat nem is lesz
van egy csomó élvezetes, jól fizető munka, maradnék a magaménál, ha nem bánod nem, ezt pont nem :DDDDDDD te azt hiszed, blogolni szélhámoskodás, de valamiért a 99 százalék semmiféle figyelmet, hatéást ne kelt vele
– és mindig viszakérdeztem: és…? Kit érdekel? És mire jutottál vele? Szerintem csak irigy és alterofób vagy. És ha valamire mégis jutottál, az mit bizonyít, és miért vágod ide? Ki mondta, hogy az a jó, az a kötelező, amit én csinálok? Megtetszett?

adott magára, hazajárt, nem ivott, nem verte, nem csalta meg
…és mégis elváltak tőle. Ha szerinted ezek valami csimborasszói a házastársi viselkedésnek, nem a nulla, ami fölött kezdődik az említésre méltó teljesítmény, akkor eléggé alacsony az igényszinted. Tényleg úgy gondolod, hogy mindez elég, csak mert a válópert leggyakrabban azok adják be, akiknek a férje iszik, satöbbi? Azt már nem is részletezem, hogy mitől látsz te bele ilyen jól másik életébe. Nagyon sok látszatrendesembert ismerek. És a tényleges teljesítmény sem garancia semmire, kár azért igyekezni, hogy monogámiába betonozd a társad, és garantáld, hogy nehogy valami krízissel kelljen szembesülnöd. Hja, kérem, az élet ennél sokkal bonyolultabb.

olyan gyorsan felnőnek
(hozzátéve: most még igénylik, most még bújnak, most még lehet velük…)
Amikor ezt kedves, középkorú nők mondják, nekem mindig az az érzésem, hogy a felnőttnek van szüksége az érzelmi töltetre, a gyerek életenergiáira, a gyengéd, egyben kontrolláló jelenlétre, és nincs saját életük, a szolgálatban élik meg az énjüket. És ez gáz, mert a gyerek nem erre való, neki ez az el-nem-engedés nyomasztó, és mert ez a fajta jelenlét igenis munka, fárasztó felelősség minden öröme mellett, és ezek miatt nem jutunk el moziba, túrázni vagy pihentetően aludni sem. Egyedülálló szülőként meg végképp nyomasztó, hogy mindenért én vagyok a felelős. Állati fáradt vagyok, hogy mindenhez én kellek, és minden köréjük szerveződik.

Én nem magamnak akarom kikaparni az anyaság-gesztenyét, és a gyerekeim nem az én érzelmi űrjeimet hivatottak kitölteni. Élvezem a változásukat, növekedésüket, ahogy önállóak, partnerek és nem pusztán komplementer, függésben létező lények.

majd ha idősebb leszel, te is megérted
Valamit akkor már biztosan meg fogok érteni, de nem biztos, hogy pont arra az eredményre jutok, ami téged igazol. Többször megtörtént, hogy annak az élethelyzetébe, életkorába léptem, aki ezt mondta nekem, és tényleg megértettem azt az oldalt is, de ettől még nem lettek rendben az ő mulasztásai vagy visszaélései, és nem gondoltam úgy, hogy ő hajdan ne tehetett volna mást, többet. Nem biztos, hogy én olyan (rossz) döntéseket fogok hozni, hogy ez legyen a végeredmény. Úgyhogy ez lehúzás, önigazolás és káröröm, “majd te is így jársz”.

kinek van arra ideje?
Van idő, idő sok van – kedvünk nincs sok mindenhez, vagy lehetőségünk, vagy információnk, vagy csak elképzelni sem tudjuk a másképpet, mert szívesen maradunk a megszokott, biztos állapotunkban, akkor is, ha van jobb, sőt, akkor is, ha ez a mostani nem élhető. “Egy dolgozó, családos nőnek ilyen hiábavalóságokra nem maradhat ideje.” Rendkívül jutalmazó lelki játék morális kérdést csinálni a sima preferenciákból, acsarkodni az ingyenélő nőkre, amiért rendben van a hajuk, és eljárnak edzeni, esetleg lényeglátásnak vagy önelfogadásnak beállítani azt, hogy kizsigereljük magunkat és a minimumot sem adjuk meg a testünknek.

Mindig azok mondták nekem ezt, akik nem voltak elég kitartóak, és semmi kedvük nem volt az erőfeszítéshez, de azért nem tudták szó nélkül hagyni az eredményt. Néha álságosan aggódtak is értem: nem lesz ez így jó.

még beszéljünk addig
Persze, ki lát jövő péntekig? De amikor ez elhangzik, és nem egyezünk meg valami biztosban, akkor megfigyelésem szerint abból a találkozóból nem lesz semmi. Sok rossz tulajdonságom van, késős is vagyok, de azt mostanában többen is mondták, milyen heroikus és megnyugtató, hogy én tűzön-vízen is odamegyek, ha megbeszéltük, program nem maradhat el. A fodrászt mondjuk áttettem tegnapelőttről tegnapra.

majd meglátjuk
Ez hosszas tervek, szándéknyilatkozat végén hangzik el, ami pedig úgy kezdődött, hogy beláttad: nem élhetsz tovább így. Ez a végén viszont azt jelenti, hogy igazából fogalmad sincs, mit akarsz. Azért emlegeted a kiszámíthatatlan fordulatokat, mert az egészet nem is gondolod komolyan.

Kapcsolódó poszt: top 10 – amit nekem ne mondj