Szeptember nyolcadika volt az a nap, amikor felírtam Rilke híres sorát – nem tökéletesen, fejből – egy füzetbe, miszerint meg kell változtatnom az életem:
a dán ötkoronás lyukas
Mindez 2014-ben történt, öt éve.
Persze gyakran van ez: az ember fogadkozik, aztán nem lesz semmi, és akkor új fogadalom, új semmi, a körülmények, most nincs itt az ideje, más a prioritás és hasonló jó megmagyarázások. Érdekes ez, mert én előtte nem fogadkoztam, nem vagyok rá hajlamos, egyáltalán nem foglalkoztam tudatosan a testemmel akkoriban. Ez az egy nekibuzdulás volt, nem erodálódtam a sok mégse-élménytől, és ezt végig is csináltam.
Most vasárnap, 8-án lefutottam a hetedik félmaratonomat, egyben a tizedik hosszú (15 km feletti) versenytávomat, de ez persze véletlen, hogy pont aznap volt a félmaraton, csak mégis jó rá gondolni.
a hálós fölsőt nem kell átszúrni a tűvel!
A sokféle, egy irányba tartó mozzanatra jó gondolni ezen az évfordulón, amitől ma így érzem magam, ahogy, és ez a fontos nekem, ami. És ez már biztos.
A futóversenyeimet itt összegzem. Aki kicsit is futó, tudja: ezek időeredményként nem értelmezhetőek, a mezőny utolsó harmadába tartozom. Nem is ezért mutatom meg őket, hanem hogy ennek ellenére azóta is járok ilyen eseményekre. Mindenki, aki jól fut, és nem csak szalmaláng ez neki, vékonyabb nálam, komolyabban edz, de ez nem zavar.
2016 júliusa: az első félmaraton. 2:34:04 az időm, BeFitRun a neve, éjszakai verseny volt. Azt hittem, belehalok, nem tudtam hazamenni (vittek), sem talpra állni. Hidegrázásom volt, hánytam, másfél napot feküdtem. Hét-tízeket futottam előtte lazán, nem előzte meg igazi felkészülés, hosszú távos rutinom.
erőltetett mosoly
Egy ideig csak tízes és ötös távokat futottam versenyen.
2018, Vivicitta félmaraton: 2:32:00. Ez nem volt rossz élmény.
sírni csak a győzteseknek szabad! nagyon vicces a fotó, mert sztárnak tűnök, pedig csak épp volt egy nagy lyuk a mezőnyben
2018 áprilisa, Balatonudvari, 17 km terepen, elestem, csupa sár lettem, és eléggé véreztem a harmadik kilométer elején, a tenyeremen hegesen gyógyuló sebet ejtett egy kő a pocsolya mélyén. Rettenetes idővel értem be, bő két óra, nem emlékszem az időre, nagyon hosszúnak tűnt, de élveztem. Egyébként az odajutás miatt életem legdrágább versenye.
fehér és ezüst vadonatúj cuccok, csakis. azóta is hordom a fehér ujjatlant, sápadt foltjai mint veterán emlékek
2018. június 16-17. Midnight Sun Marathon, Norvégia, Tromsø, Renivel: 5:38:44, itt ez túl volt a szintidőn (az amszterdami maraton szintideje 6 óra). Végig futottam, egy lépést sem gyalogoltam. Belehalós, határhelyzetes, tudatmódosult élmény, az éjszaka és az ismeretlen táj miatt is. Ennek abszurditására keresem a szavakat azóta is. Utána viszont, másnap, lebegő módon éreztem magam hősnek. Itt írtam róla.
hajnali kettő bőven elmúlt, de még áll a célkapu. zord, mord, retard, abszurd, nord
2018. szeptember 9. Wizzair félmaraton: 2:35:09
a kijezőn mindig bruttó idő van, 15-20 percig, több hullámban zajlik a rajt, és a rajtszám csipje méri a nettó időt
2018. október 7. Real Nature 30 km, 3:59:09
nem értem, ebben a cipőben ez hogy sikerült végig
2018. október 31. Madrid, félmaraton: csak nők futnak. 2:27:41
minden gyerekem és Balázs volt ott
2019. április 7. Berlin, félmaraton, 2:26:38 Minden idők legprofibb, elegáns pályája.
Orsi, G. és a berlini vendéglátónk, X. volt ott
2019. április 14. Lago Maggiore (Verbania) félmaraton, 2:16:43
ez is Orsival. Ildikónál szálltam meg, csodálatos napok voltak
2019. augusztus 3. Night Run félmaraton (kétszer fel a Várba, ez látszik az időn), 2:29:02
L-val találkoztunk, de ő 9-et futott. nagyon keserves verseny, nem írták ki a kilométereket és értelmetlen módon kanyarogtunk
2019. szeptember 8. Wizzair félmaraton 2:17:41
a beérkezés kézen átfordulva. ha nem felejtem el. meg ne rúgjak valakit. a szpíker, Péter Attila megint “…éééés Gerle Éva újságíró, szerkesztő, blogger, félmaratoni teljesítőőő!!!”
Ezek a versenyeim, és ami jön: elfelezünk egy SPAR maratont két hét múlva Orsival, aztán Amszterdam, teljes maraton októberben.
Olvasom a Runners’ Worldöt meg minden ilyesmit, neten is a futós blogokat, okosságokat, és tépem a hajam, annyira felidegesít. A futós trend nagyot robbant az elmúlt tíz évben, a tömeg pedig bamba fejőstehén – egy csomó, a futást az életvitelbe nagy nehezen beszuszakoló, enyhén sérült, rossz formájú amatőrt baszogatnak a tekintélytiszteletre bazírozva az időluxusban élő, felkent vén szakik, akik ráadásul érezhetően ki is vannak égve, olyan modorban, amelyet profi sportoló soha nem engedne meg magának. Ilyen hiba, olyan sérülés, jujj, mit nem szabad, versenysznobizmus, bennfenteskedés, gúnyolódás, edzésterv, keresztedzés ne rontsa a futást; kütyük, pulzusfétis, tempóhajszolás, ki ne induljon maratonon, mit jelent felkészültnek lenni.
Mondjátok már meg, miért veszitek ilyen véresen, röhejesen komolyan. Mi múlik ezen, mit vészmadárkodtok folyton? Ezek full amatőrök, semmi nincs akkor, ha nem jön össze a háromórás maraton vagy az ötperces kilométerekkel lefutott feles – csak egy épen maradt boka, egy nem fájós térd, az lesz. Ha valaki élvezi a súlyzózást, és csak úgy, zsírégetésként kocog, azzal mi a gond?
Miért, miért nem lehet csak úgy futni. Miért lesz ebből is pöcsméregetés. Mintha bizony mindenkinek ugyanaz lenne a fontos.
Bárhogy futhatsz, te döntöd el, mi a cél, és ne hagyd magad anyagilag lehúzni!
Én is megfogalmazom a blogon a preferenciákat és viszolyokat, de ezek a sajátjaim: nem egyoldalú futás (hanem más edzés is, nem a futás alá rendelve), nem “kilométergyűjtés”, lehetőleg nem városi levegő. Nem kütyü. Nem Decathlon, nem ezer apró hülye tárgy, az éremtől a palacktartó mellényen át a kompressziós szárig és éremtartó állványig.
Nem vagyok igazi futó, mert nem nagyon érdekel a tempóm. Az érdekel, bármilyen is a tempó, hogy jólessen a futásom, erős, lendületes legyen, zubogjon a vérem. Kifejezetten, deklaráltan nem szeretnék fejlődni. Ahogy ezek értik, úgy biztosan nem, mert az egész elveszíti a könnyedségét, szabadságát, és stressz, bűntudat, addikció, kiégés és sérülés lesz belőle.
Pedig amúgy hajlamos vagyok boldogságosan túlzásba vinni a dolgokat. Mégis, inkább kocogó vagyok, de annak kitartó, és nem kopott meg, hanem fokozódik az öröme. Valamivel gyorsabb vagyok ma már, mint három éve, és ami a lényeg: ez a tempó és a (félmaratoni vagy tízes) táv jóval könnyebben megy, mint eleinte. Kifejezetten jóleső.
Abban biztos vagyok, hogy ha nem szakad el valamim vagy tör rám hányásroham, le tudom futni a maratont, és jobb lesz az időm is, mint Norvégiában.
Nem vagyok kompetitív alkat, eleve nem érdekel a versengés, a másokhoz képest (ezért vagyok tele olyan holmival és életviteli döntéssel, amit magamnak találtam ki, és ezért hökkenet számomra, ha majmolnak, vagy a nulla teljesítményes önlobogtatás). Ha alkatilag gyorsabb volnék, annak örülnék, de nem erőltetném akkor sem a tempót. Ha elkapna ez a szenvedély (amelyet mindenki, de tényleg, minden futó oszt a környezetemben és a magazinokban, az összes netes futós oldalon), akkor úgy érezném, rávettek valamire, behúztak valamibe, amit én nem akarok, idegen tőlem.
Ugyanakkor szeretem a versenyeket: tömegben futni, általában a tömegrendezvényeket, az urban és a pop jelleget bírom nagyon. Élmény ott lenni, élmény emlékezni rá, és utazással egybekötve meg feledhetetlenek ezek.
Hogy a versenyeken is lassan futok, annak egy hátránya van: nem látványosan sportos emberek, hanem megszomorodott, középkorú, fájós ízületű emberek vannak körülöttem a mezőnyben, akiknek az egyharmada gyalogol vagy adja fel, és ez kellemetlen.
Soha nem adtam fel versenyt, erre büszke vagyok, és soha versenyen nem gyalogoltam egy métert sem – kivéve azt a 14 kilométerest, amelyet tavaly Juliskámmal futottam, és ott őt támogatandó volt kétszer 4-500 méter gyaloglás.
Nekem a futás (a futóedzés) karbantartó, pihentető, soha semmivel nem hajszolt tevékenység, amely a testi komfortzónámban zajlik. Amiért csinálom, az az élmény (természetélmény, egyedüllét, futós röpködés) és a zsírégető hatás. Meditatív, nyugis tevékenység, nagyon befelé figyelek ilyenkor, a testem automata, nem akarok rá ennél jobban figyelni. És nem akarom hajtani, feszíteni se a szívemet, se a ízületeimet, így nem is sérülök, eddig ez bejött.
Most ezeknek a szem előtt tartásával maratonra készülök, október 20-án futom. Ez heti hat futást jelent a terv szerint, és közben lesz egy elfelezett maraton itt Budapesten (Orsival). Itt írom az edzéseket továbbra is:
A kütyükkel kapcsolatos averziómról pedig itt:
Nektek mi a fontos a futásbn és hogy alakult a futós értékrend, a szokások?