Meg ugye, “hétfőtől nincs iskola” – az oktatás stílusából meg a mi értékrendünkből következik, hogy a gyerekek ezt féktelen szabadságként élik meg. Én ennek örülök, de nem hagynak, figyeljétek a szóhasználatot:
…fontos, hogy keretek közé legyen szorítva a napjuk úgy is, hogy nincsenek iskolában – már csak azért is, mert különben tényleg ki fog csúszni a szülők kezéből az irányítás.
https://index.hu/techtud/2020/03/17/koronavirus-magyarorszagon-szorongas-pszichologia-jarvany/
Hű, mert akkor mi lesz, ha kicsúszik az irányítás, bele se merek gondolni. Ez a mentalitás az oka, és ez a mondat a tükre annak, hogy mennyire behódoló, tekintélyelvű mindenki. És egyszerűen sajnálom őket. A marhaságokkal traktált gyerekeket is, a rengeteg veszekedést, meg azokat a szülőket, akik otthon tudnak maradni, de ez csupa stressz, és tök jóban lennének a gyerekeikkel, ha nem kéne rájuk erőszakolni ilyen jajmileszha módon a “tanulást”.
Nem érzem, hogy hatalmas lázadó vagyok. Inkább ráncolom a homlokom: ezt ti se gondoljátok komolyan. Én fizikailag ellátom őket, és hagyom békén a merevkedéssel. Barátnőm írja: irigyel, hogy túráztunk. De hát megbolondulunk különben. Másokat mi tart vissza?
Tanulni kéne? Egyébként ma szerzem be a KRÉTA (iskolai digitális adminisztrációs) hozzáférést, de aztán is főleg kerti program, főzés, bringázás, séta, tollaslabda és közös olvasás lesz az “oktatás” gerince, tehát a tíz perc alatt megoldható feladatokra nem fogunk rágörcsölni. Más se teszi, gyanítom, ez az egész műsor arra kell, hogy tanítási napoknak lehessen tekinteni ezeket a napokat is.
Szétesünk, igen. Későn kelünk, fel se nézünk, mámoroskodunk órákig a kedvenc időtöltéseinkkel, nem kell odaérni sehova, nagyon helyesen, elugrok a boltba, kicsit több a vécépapír, nem tagadom, és türelmesen segítek a tétova időseknek. Csak a szerelmemhez rohanok.
Üresek az utak, el lehet férni, nincs az a stressz. Ilyennek kéne lennie az életnek, jövök rá. Ilyen anti-porosz, napfényes, spontán, óranézegetés nélkülinek. Legalábbis terápiásan egy darabig, a sok rohanás és feszültség után. Micsoda megkönnyebbülés.
Mármint, reflektálok most gyorsan, tudom én, hogy a bezártság nagy rizikó sokaknak, mert feszültség van: bántalmazó férj, problémás családtag, pici a lakás, erkély sincs, a kisgyerekek egymást nyúzzák. Idegesít, hogy a média csak a családról, szeretetről beszél, ó, hányaknak nem ez a valósága.
Viszont a swinger is kihal, lapulnak a hűtlenkedők, nem mernek nyalakodni a vadidegenek. megdöbbentem ezen a felvetésen, de hát igen. Érdekes kommentek:
Nekem az otthonom nem veszedelem. Béke van a primer kapcsolataimban, ezért ez a helyzet most nagy nyugi, és nagyon ránkfért. És a gyerekeim se maradnak le semmiről, annyit kapnak pusztán abból, ahogyan élünk, amiket csinálni szoktunk, még ha gyarlón is, de ott a konyhában egy kósza, röhögős beszélgetésben is a szavak, a fogalmak, a hamiskodás hiánya, okosságok és poénok átmennek. Leveszik ezeket, és okosodnak tőle. Abból is, hogy szeretjük egymást, ragaszkodunk egymáshoz – nekik ilyen fura, mozaikos, több férfiból összetoldott kép jut.
A gyerekeim elsődleges művelődési forrása nem az iskola, sőt, le kell szépen bontanom egynémely ottani hülyeséget: nyelvőrködő nyelvtan, igaz magyar írók, átszínezett, kesergős történelem, erdélyezés, ideológiai nemzeti ünnep, “tejtermék nevében nincs ly” (dehogynem, kérem kommentben a megfejtést, de ne mondjátok, hogy kivétel, mivel az állítás sem szabály). Tudom, hogy sokaknak az iskola relatíve jobb közeg a családnál, kedvesebbek az emberek, még a kaja is jobb, onnan jön a tudás.
Most sokan fognak rájönni, hogy az iskola, a bejárás micsoda rettentő stressz és mennyire időigényes is: csoportos ide-oda vonulásokkal, pakolásokkal, fegyelmezéssel, figyelem-összeszedéssel, szervezéssel, lelkizéssel telik az órákon is az idő, a nettó tanulás alig pár negyedóra egy nap. És ahogy ez a távoktatásos átállás zajlik: a negyvenes tanerők, akik az e-mail írásnál elakadtak, most küszködnek a digitális fordulattal.
Nálunk a digitális oktatás legfeljebb annyit tesz, hogy rendelünk valami csókostól százezer elavult tabletet dupla áron, aztán valaki csilliárdokért “ráfejleszti” Wass Albertet. De nem akarok ötleteket adni. Szóval a félig sem kitalált, eszközök nélküli távoktatást most egy pár nap alatt fogják rögtönözni, értelemszerűen senki nem tud semmit, a tanárok legkevésbé, hiszen még a tanulók e-mail címeit és telefonszámait sem ismerik. És ugye senki sem beszél azokról a tanulókról, akiknek se okostelefonja, se számítógépe nincs.
Azért érdekes lesz a tanulság, ha levonjuk a helyzetből a szülők munkába járási problémáját, akkor esetleg többekben felmerül, hogy az egész intézményes, klasszikus oktatás úgy fölösleges, ahogy van, főleg, ha kisköcsögök az osztálytársak, és rossz dinamikák vannak, őpláne ami NAT jön, hát, jobb ez így, ez a része tartson soká.
És arra is most ébredünk rá, hogy mennyi minden fölösleges, amire költöttünk, amit hajtottunk, ami fontosnak tűnt. Szolgáltatások egész sora, összejárások, netes rendelgetések, alkalmi ruhák. Ami marad: evés, ivás, dohányzás, család, net, tévé, ez biztos. Jól betáraznak most sokan cigiből, de a cigi nem fog elfogyni, így többet szívnak, még jobban roncsolják a tüdőt, csökken a stressz (?).
Önkormányzatom e-mailben további intelmeket közöl, illetve korlátozásokat vezet be: minden kerületi program elmarad, és a játszótereket is lezárják kulccsal, kordonnal. Ha sétát választjuk, tartsunk távolságot. Hej, hányan fognak itt begolyózni! Mi lesz a kutyákkal? Északolasz városban 24 órát van utcán a háztömb egyetlen kutyája, váltott sétáltatókkal, mert ő kijárási ürügy.
Visszautalták a külföldi osztálykirándulás befizetett előlegét, a repjegy árát, a nápolyi szállásdíjat G-nek. A könyvem megjelenik, a munkáim megmaradnak, de semmiféle könyvfesztivál nem lesz, ha volna is, a könyv mint olyan alig érdekel most bárkit, bámulják a Netflixet. Pedig mlyen jól rá lehetne szokni az olvasásra! Az élő koncertközvetítésekre. Az otthoni edzésre. A futásra.
Négy időpontom volt a magánkórházba (DEXA, gyermekortopédia, laborok), most ez az intézmény kapacitásait felajánlotta járványcélokra, törölték mindet. Elmarad az arcreparálásom. Nem nagyon érdekel, az a világ már nincs, amelyikben ez számított. A nápolyi utazás gondolata is olyan irreálissá vált. Illetlen, mint bombázás idején a táncmulatság.
Szellemjáratok Pasaréten: elrekesztett sofőr, egy értelmezhetetlen mentális állapotú valaki és egy maszkos idősebb nő ül a buszon. Nyomasztó. Amúgy a fogas se jár, de én lejöttem bringával, hát most majd föltekerek.
De talán kezdenek többen aktívak lenni a tudomásulnemvétel, a halogatás, az utólagos tűzoltás után. Leszakadni a facebookról. Átgondolni az életüket.
Megyek vért adni.