édes

melléknevek sorozat 27.

az éd-, az valami tő lehet: édeleg,

az -s meg egy denominális nomenképző

Lejöttem a szénhidrátról. Még tavaly ilyenkor, egyébként, onnantól csak alkalmi drogos voltam, kenyeret nem ettem egyáltalán. Vagyis az egyszerű szénhidrátról jöttem le: a finomlisztről és a cukorról. A durum- és tönkölylisztől és a belőlük készült olaszos jellegű tésztákról nem. De azóta a gabonákról is ám, úgy, ahogy van, rizsestül, kukoricástul, meg az édesebb zöldségekről, és lényegében a gyümölcsökről is (csak citrom, lime, nagyon savanyú alma kiáztatva, bogyósok). Tejtermékek is csak mértékkel, mert azok is édesek ám.

Fokozatos volt a lejövés, nem dogmatikus, nem tiltós, nem kényszerű, inkább kísérlet, és mivel nem más akarta, én akartam, vagyis alakultam olyanná, a testem jelzéseit követve, aki ezt akarja, mert ez a jó neki, nem volt nehéz. Nagyon jól lettem tőle.

Általában az édes íz szerepe jelentősen visszaszorult az étkezésemben.

És ezért van nagy becse. Szóval az édes ízről nem jöttem le teljesen. Ünnep a gyümölcs, ritka desszert.

Itt el kell mesélnem, hogy ismétlődik egy beszélgetés az életemben. Én nagyon igyekszem nem manipulatívan beszélgetni, nem önigazolni, példálózni, és rá se beszélni senkit semmire. Tudom, hogy az extrém dolgaimmal furcsa vagyok, és óvom a másik stabil világképét, élőben nem akarok zavart kelteni (az a blogénem ugyanis, az írói célom — sokan ezért néznek rám gyanakvással a személyes találkozáskor). Szóval a hétköznapi életemben csak úgy vagyok, nem hirdetek semmit, ha rákérdeznek, magamról mesélek csak, nem állok elő nagy történetekkel. Jó, néha vannak ilyenek, hogy “az emberek általában azt hiszik, és korábban én is azt hittem, hogy…, de már nem”, meg ez az intellektuális öröme mindenfajta megértésnek, összefüggésnek, de semmiképpen nem ítélek és nem teszek megjegyzést, tanácsot pedig se kéretlenül, se kérésre nem adok.

De mondjuk van egy helyzet, nem is mondok semmit, ám kiderül, hogy én nem (nagyon) eszem gyümölcsöt, mert az szénhidrát, mégpedig fruktóz, elég szerencsétlen fajta (a ketózis és általában a zsírégetés szempontjából).

Rákérdeznek erre rendszeresen. Lehetne ezt tudomásul is venni, van ilyen, más meg a hisztamindiétája miatt csirkét nem eszik, vagy épp tojást, mert nem szereti. De nem, egy kicsit erőltetik, hogy egyek, vagy firtatják, miért nem, mert “a” gyümölcs, az kell.

És jön a kötelező szöveg: a gyümölcs egészséges. Így tanultuk, napi 5 adag zöldség-gyümölcs kellene, mint a UK-ben.

Mondom, az is csak édesség. Örül mindenki annak, hogy az milyen egészséges, de ez rizsa.

Nem, nem azért, mert édes, hát a vitamin és a rost…

Erre már: én eszem amúgy gyümölcsöt. Citromot és avokádót is.

Az arckifejezésen látszik, hogy mégiscsak nasi, finomság az a gyümölcs. A nem vállalt csokivágy. Én nem akarom őt mindenáron szembesíteni, de nem lehet elviselni, ahogy képtelenek csak egyszerűen tudomásul venni, hogy én így. Ahogy mindig kell valami véleményt hallatni, jobban tudni, általános igazságokat megfogalmazni. És hogy nálam sokkal kevésbé fitt személyek (nagyon finoman fogalmazok most) örökké kioktatnak, hogy mi egészséges, mi nem. És hogy mikre mondják rá, hogy ők egészségesen élnek, te jó ég.

Nem az én dolgom amúgy.

Egyébként eszem én mást is, változatos bogyósokat (a -berry fajtáknak alacsony és jó glikémiás indexű a cukortartalmuk), savanyú almát és csonthéjasokat is, csak azt nekik nem mondom.

De tényleg nem adnám a norvég tőkehalmájamat (zsír: 60 gramm, fehérje: 4,8 gramm, szénhidrát: 0 gramm, mindezt úgy tudja, hogy a saját levében van, csak fűszerekkel) egy ananászligetért sem. Megváltoztam.

Van, aki paleósként teljesen lejön az édes ízről, például Zsuzska nevű kommentelőnk is ezt írta, én néha visszatérek hozzá.

Mivel édesítsünk? Ez örök kérdése minden életmódoldalnak. Kis szemlém:

Norbi azt mondja, meglehet, hogy a mesterséges édesítők mindenféle vegyületek, és hatvanezerszeres dózisuktól egy kicsit hülyén néztek ki a kísérleti patkányok, de nézzünk szét egy strandon: sok van, mi káros, de a cukornál nincsen semmi károsabb.

Mértékkel lehet, ugye, mondják. Én ott tartok, hogy finomított (fehér, répa-) cukrot mértékkel se. És szerintem nagyon nehéz kinézni, kilátni a szénhidrátfüggésből.

A paleo-ketogén irányzat egyik (egyébként roppant vitatott, nem onkológus, mégis rákbetegeket kezelő) képviselője azt mondja, a méz okés, a napi szénhidrátmennyiségen belül, és semmi más nem. Ez eléggé mereszti például Szendi Gábor haját, aki utal arra, hogy az illető leginkább azért nevezi az irányzatát paleo-ketogénnek, hogy kitaláljon vala it, aminek ő a guruja, és elhatárolódjék tőlük (mind a paleótól, mind a ketogéntől).

Szendi Gábornál a xylit, az eritrit, a stevia és a szacharin okés. Xylitet árusít is, direkt linkkel, tíz százalék kedvezménnyel. A paelósok fogyasztanak aszalványokat is, szerepel a receptjeikben, az aszalt szilva glikémiás indexe egyébként csak 40.

Peter Attia, az én szépséges, okos ketogén gurum, a jót kérdezni művésze az eritritre és a xyllitre esküszik, de nem bizonygat, ezeket próbálta, nem volt inzulinválasz. (Ketózisban alacsony és alacsonyan is tartandó a vércukorszint, pontosabban: a megemelkedő vércukor inzulinválasza rontja a ketózist, és nekünk az a fő szempontunk, hogy ketózisban maradjunk e szénhidrátdömpinges világban.)

Mi is a jó kérdés? Hogy szabad-e szacharint használni? Hogy káros-e az aszpartam?

Nem, a jó kérdés, a tudományos igényű ez, és ezért szerettem bele Peterbe:

There are two things I think about when considering the switch from sugar to non-sugar substitute sweeteners:

1. Are non-sugar sweeteners more or less chronically harmful than sugar?
2. What are the immediate metabolic impacts of consuming these products, relative to sugar?

Let’s address these questions in order.

Vagyis:

Két megfontolandó dolog van, amikor a cukorról édesítőkre váltunk:

1. A nem-cukoralapú édesítők vajon inkább vagy kevésbé okoznak krónikus ártalmakat, mint a cukor?
2. Milyen azonnali metabolikus hatása van e termékek fogyasztásának, a cukorhoz képest?

Válaszoljunk e kérdésekre mármost szép sorjában.

(műfordítás :) )

KetoDiet Martina, a másik nagyon aktív, gyakorlati ketogénező, profi blogger és szakácskönyv-szerző megdöbbentően alapos posztjában így foglalja össze és osztja három csoportba (ajánlott, alkalmilag, inkább ne) az édesítési lehetőségeket:

http://ketodietapp.com/Blog/post/2013/06/10/Top-10-Natural-Low-carb-Sweeteners

A nagyon izmos Mike Matthews, akit fél éve olvasgattam sokat, de nekem nem elég radikális, elfogadhatónak tartja a szénhidrátot úgy általában és a cukros desszerteket is. Amúgy kalóriaokokból a steviát ajánlja, és árulja is.

Sue, itteni, mindent tudó (de legalábbis mérlegelő, és komolyan. Nem is a ketogén vagy az edzőterem a csoda a sportrovatban, és nem is az eredmények, hanem az intellektus) kommentelő felveti, hogy talán jobb, ha nem verjük át az agyunkat, a kamu-cukorra, magára az édes ízre is inzulinnal reagál a szervezet, hiába nincs neki kalóriaértéke. Vannak vonatkozó cikkek is. A vércukrot mindenki megmérheti magának, amúgy, de az inzulin, az más tészta.

Svéd ketogén blogger önkísérlete a diétás kólával. (Pepsi, amúgy, ez valami népszokás lehet.) Hat órán át figyelte az értékeket, a második óra legelején itta meg a mineknevezzemaztaszart, egy palackkal, a vércukra nem ugrott meg, de a ketontestek száma leesett, összesen majdnem ötven százalékkal, és a hatodik óra végére sem érték el a kiindulási szintet. Arra következtet ebből, hogy inzulinválasz volt.

És akkor én:

Ma regel ért az igazi döbbenet.

Ugyanis tegnap mértem a vércukromat éhgyomorra: 3,9 és egy üres, 60 mg koffeinű illy után negyedórával: 4,8, újabb negyedóra múlva: 5,3. Hoppá. Nem volt benne semmilyen szénhidrát, és mégis megdobta.

Ma reggel ugyanez kávé nélkül: 4,4 és húsz perc után 5,5. Mindenmentes kávé, kókuszolajjal: 5,6.

Ez baromi érdekes: a felkelés, ténykedés (reggel nagyon sok dolgom van) dobja meg. kell a glükóz, a szervezetem, amely alig kap szénhidrátot, szépen előállítja.

És válasz azoknak, akiknek az az aggálya, hogy a koplalás vagy az alacsony szénhidrát miatt leesik a vércukor. Nem, a helyreállított (nem inzulinrezisztens) anyagcseréjű szervezet vércukra stabil és bevitel nélkül is önszabályozó, a minimumot is okosan használó, a többit belsőleg előállító.

Itt egy érdekes cikk, amely a nagyon alacsony szénhidrátbevitel káros hatásaira figyelmeztet amúgy, ráérős geekeknek.

Ami íz ízeket és vágyakat illeti, nagyon kiélesedett az ízlelésem, meglepő, milyen kevés édes is elég a korábbiakhoz képest, és az milyen öröm. És hogy rosszul leszek egy hagyományos Esterházytorta-szelettől.

Most, de fogalmazhatnék úgy is, hogy az imént, a gyerekek otthagyták a kikövetelt, varázslatos mascarponekrémet (én ettem, megtetszett nekik, kevertem nekik is):

olasz mascarpone, Cserpes tejszín, fekete vaníliapor, tojássárgája, fahéj, apróra vágott savanyú almakockák, fejenként egy teáskanál cukor és egy kávéskanál édesítő (Canderel eritrit-stevia)

Elkövettem azt a hibát, hogy nem kevertem simára, előbb raktam bele az almát, és az egész így kicsit szétvált, tejszíne a mascarponejétől.

Épp feljött a szomszéd leány, spricceltek játszani. Otthagyták.

Kérdeztem, megeszik-e még. Nem.

Erre mérges lettem. Mascarpone! Felelős vagyok a mascarponémért.

Azt megettem. Ott kattogott bennem: cukor, cukor. Öt gramm per adag, de cukor.

Napokig elvagyok édes íz nélkül, a mámorító norvég tőkehalmájammal, kacsamellel, bivalyszalámival, mangalicaszalonnával, lazaccal, majonézes tojással, a salátáimmal, zeller- és paszternákcsipszemmel (ez a desszert, amúgy, mármint szénhidrátszempontból). Eszembe se jut. Ha mégis, este és hevesen jön.

Ilyeneket eszem normálisan:

Desszert még a mascarpone, a túró, a 90 százalékos csoki, az olajos mag, a magpép (nut butter) és a proteinturmixom, amely steviával van ízesítve, meg igazi vaníliával, és úgy kevertettem egyedileg, ketogén célokra, sok aminosavval, vitaminnal, elektrolittel, rizs-, tojás- és savófehérje 1:1:2 arányú alappal.

Próbáltam amúgy több mindent a hónapok alatt. Volt nekem ertirit, stevia. Volt, hogy csak a kávécukorgyűjteményem legalja, egy-két pötyi vagy canderel por volt itthon. Volt, hogy minimális fehér cukrot használtam. Édesítettem banánnal.

Végül úgy döntöttem, alkalmilag a következők maradhatnak:

• méz, minimális mennyiségben, alkalmilag
• Canderel eritrit-stevia, alkalmilag
• a steviás Naked Diet Whey Isolate 97 proteinporom (mint édesítő, például mascarponéba)
• reszelt alma
• Super Reds por, minimális (10 g alatti) mennyiségben
• 90+ csoki (pontosabban ennek a cukortartalma, ami 12 százalék, összes szénhidrát: 17)
• egyes ételekbe, ha illik hozzá a karamellizált íz, kókuszvirágcukor, minimálisan (szinte nincs inzulinválasz, azt mondják, majd megmérem, iszonyú drága amúgy)

Ti hogy vagytok az édes ízzel? Mit használtok?