Mintha a női média körülbelül két éve rájött volna, hogy nyár elején mégis inkább a sporttal érdemes foglalkozni, az igényes-egészséges ételreceptekkel, és nem az önigazolással. Ezzel eladhatóbb a lap, mint a “mindenki szép” üzenettel, mert persze, mindenki szép, elismerjük papíron, de azért nagyon nem akarunk úgy kinézni. A magazinok már okosabban csinálják, úgy, hogy a testszégyenítettekre érzékenyítettek ne boruljanak ki. Azt elvégre ők sem tagadhatják, hogy a sport egészséges.
De a tipikus magyar nőnek nincs kedve sportolni. Egyáltalán, semmit.
Te hogy vagy ezzel? Volt fogadalmad? Ezt a strandszezont már elengedted? Kimondtad már, hogy idén is baszhatod? Elkezdted, egy kicsit egészségesebben, mozgékonyabban, csak aztán eltelt az idő valahogy, és visszakúsztak a rossz szokások?
![]()
szezon
Ez az idei bikini body bejegyzés.
Mielőtt elkezded olvasni, szeretnék valamit tisztázni. Ez a probléma gyakran előjön a blogon, és ha a téma érzékeny, akkor mindig.
Én, a személy, nem az vagyok, akit itt olvasol. Ez csak az egyik “sávom”, beszédmódom. A blogon publicisztikát olvashatsz: erős állításokat, markáns, esetenként polarizált véleményt. Ennek az élességnek a célja, hogy javuljon azok élete, akik elbírják a valóságot, képesek magukon dolgozni, dönteni, felelősen viselkedni. Szerintem nincs más út, csak az, ha egy kicsit kemény vagy magaddal, nem maszatolsz.
Nekem nem személyesen van véleményem a testedről, az életmódodról, hanem csak “blogosan”. Személyesen, az ismerőseimmel úgy vagyok, hogy látom én, meg hallgatom a szövegeket, csak nem akarom őt megbántani, és nem dolgom ítélni. A privát szférámban úgy képviselem a blogon írtakat, hogy arrafelé alakítom a saját életem. Te magadra ismerhetsz, te jöhetsz rá, hogy igen, te is úgy, vagy épp: “nem, én nem ezt/nem azért csinálom”, és te döntesz. Változtathatsz, kaphatsz új szemszögeket, ha kéred. Igen, a sérült emberek érzékenyek, és mégis csak arra vezet út, hogy a lényegről beszélünk.
A lényeg pedig az, hogy jobb legyen az életed. Nem, nem írok elő semmit, csak arra kérlek: gondold át. Érzem az elvárást, de az önsorsrontást, a gázos húzásokat nem fogom megtámogatni. Aki úgy érzi, bántják, üldözik, az néha igen fura dolgokat gondol, és ehhez nem szabad asszisztálni, pláne ismeretlenül, számára konzervként átvehető tartalmakat szolgáltatni.
Egyébként én is küzdök. A saját előítéleteimmel, mert látom őket: az épségfetisizmusomat, a budaiságomat, az elitizmusomat. Látom a testképem és hangsúlyaim változását: rég nem csak azt látom, amit kövérségnek szokás látni, hanem az életmód, az ülőmunka, a szénhidrátözön diszkrétebb nyomait is. Tudom, hogy ez nem emészthető, ellenben baszogatás annak, aki azt gondolja, hogy aki kövér, az persze fogyjon le, de a többiek rendben vannak, ők normálisak, “ehetnek”, “minek fogyóznak”. Lavírozok, hogy a tabut megtörjem, maszatolás ne legyen, ne a társadalmilag helyeseltet szajkózzam, de ne bántsak ötletszerűen.
A nickek dühödten magyaráznak: nehogy azt higgyem, szép vagyok! Gúnyosan számon kérik, miért nem nézek ki úgy, mint egy modell vagy fitneszbajnok. Nos, az a te dolgod, kedves véleményező, hogy úgy nézz ki, ami neked igazán tetszik. Sok sikert! Meg az is, hogy ne csak neten nézegesd a testeket, hanem olyan partnert találj, akinek a testét szépnek látod.
Engem a klasszikus jónőség nem érdekel, a puszta vékonyság meg különösen nem, főleg hogy itt délkeleten a “szépség” nem a test valódi jóllétét (ép fogakat, minőségi táplálkozást, mozgást) jelenti, hanem megcsináltságot, beavatkozásokat, dekorkozmetikumot és ruhákat. A testformálásom célja, hogy ne legyen szükség előnyös öltözködésre. Erőt akartam, virtuóz mozdulatokat és fényes idomokat, és büszke vagyok a munkára, amellyel elértem. Ezért kérlek, ne mondd, hogy “én is a testtel jövök”. Bírálom a beavatkozós-önmacerálós-pénzköltős hajszára biztató médiatartalmakat, és bírálom a body positive maszatolást is, a beletörődés divatos szólamait, mert elvtelenül vigasztalgatnak bárkit, hogy jó az úgy, és nem, nem jó, ellenben egyre rosszabb. Állítom, hogy van harmadik út.
Én is azt hittem, hogy a túlsúlyosakat bántják, ők vannak kirekesztve. Ehhez képest nekem nem szólt be senki a 2013-as kinézetemre, pedig akkor már nagyon kint voltam a nyilvánosságban. Pont a kipattintott testem keltett ellenséges, kóstolgató reakciókat. Ezt nem panaszként mondom – hát akkor ez van, viszont számomra azt jelzi, hogy van itt valami, amit érdemes megpiszkálni. Én magam is kerültem a sportolásom témáját eleinte, jaj, nem olyan nagy dolog ez, nem fontos, nekem amúgy is csak szerencsém volt, nehogy megbántódjanak…
Látom, hogy a nők nincsenek jól a testükkel, és hogy ennek oka a testük, az életmódjuk, nem a médiamanuipuláció (amely kétségkívül létezik). Nem tudhatom, hányan vannak a jelenlegi olvasóim közül, akik örülnek és helyeselnek, ha ilyet olvasnak, mint a következő idézet. Szkiba Zsuzska, a beautywithplus.com bloggere írja önelfogadós könyve ajánlójában:
Minden nő igazi NŐ. Minden test szerethető: a kerekded, a törékeny és a sportos egyaránt. Benned is ott rejlik a szépség és az érték, az a bizonyos PLUSZ kortól, bőrszíntől és testsúlytól függetlenül.
A mai világban, főleg a hamis mintákat hirdető média hatására, a legtöbb ember testképzavaros, önbizalma meggyengült. Meglehetősen veszélyes ez, hiszen a közérzeted, az önbizalmad áthatják a mindennapjaidat, az életed, befolyásolják a teljesítőképességed. (…) …több vagy mint egy szám, egy ruhaméret.
Egyedi, értékes és szerethető vagy. Egy igazi Szépség!
Ennek a beszédmódnak, amelyet persze lehet (és angol nyelvterületen szoktak is) ügyesebben csinálni, van kereslete. Az üzenet lényege, hogy maradj ilyen, ne félj, vállald. És hogy másokkal van a gond, a világgal, amely ítél, nem pedig a te döntéseiddel, tetteddel, életmódoddal. S hogy ezt te a fejedben el tudod rendezni, ha megerősíted az énedet, és másképp tekintesz magadra.
Én ettől a beszédmódtól kivagyok, elemien hamisnak érzem, tehát immorálisnak is, nem csak ügyetlennek és giccsesnek. Olyannak, amely rontja a tisztánlátást és az életminőséget. Az elhízottak problémáját nem lehet megoldani agyból, pozitív gondolkodással. Nem, a média mintája nem hamis, egyre kevésbé az. A média olyan gyakorlatokat javasol a sportos magazinokban, hogy elsírom magam: ennyit bír az átlagember? Akár szeretik a tested, akár nem, akár könnyen találsz rá ruhát, akár zsákokat hordasz, akkora súlyt cipelni nagy nyomorúság, és nem kell így lennie.
Azon gondolkodom, hogy én mit mondhatok nekik.
Olvastam az ottani kommentelőket, hát, nagyon szomorú. Zsuzska megkérdezi egy gyönyörű, tengerparti fotó alatt, hogy “ti milyen fürdőruhát választotok?”, és ők odaírják, hogy évek óta nem járnak strandra, nem úsznak, nincs semmilyen bikinijük. Pedig ha van kellemes, nem izzasztó, lebegős sport a túlsúlyosaknak, az pont az úszás.
Mégis, sokaknak vigasz ez: Zsuzska legalább nem baszogat a fogyással. Azt mondja, szerethető vagyok. Nem az a lényeg, hányas méretem van, az csak egy szám.
És az elnyomottság hangja: Jogom van jól érezni magamat a testemben.
Én azt mondom, hogy jogod persze van, de onnan tudom, hogy nem vagy jól, hogy te is bőszen ítélsz, piszkafának nevezel más nőket, meg laposnak, meg sportmániásnak. És ebből van ez a háborúskodás, hogy fúj egymásra a vékony, a dundi, a sportos.
Hallom a sztorikat innen is, onnan is. A nőét, akit a vékonysága miatt emlegetnek lesajnálóan, és a durván elhízott cukorbetegét, akinek az összes rokona és barátnője karcsú. Akit kinéznek a ruhaboltból. És nem tud kijönni a spirálból, és unja, amit a dietetikus mond, meg az orvos, meg a férj, meg a barátnő. Csak azt szeretné, hogy hagyják őt végre békén. Onnan, a túlsúlyosak felől gyanús és homogén mindenki, aki sportol. Hallom a “normális” büfézőét, aki fanyalogva figyeli, hogy a “sportmániás” kolléganő aprított zöldségeket csipeget, és háromkor elhúz az edzésére, és úgy éli meg, ez az ő kritikája, az ellene van, ez túlzás, és mi az, egyáltalán, hogy háromkor elmegy (ám hétre jött…). Meg ugyanezt a sztorit a másik oldalról: a salátára tett gúnyos megjegyzéseket, összenézéseket, a büfé siralmas kínálatát. Nagyon érdekes ez.
Én azt mondom, és ezt férfiaknak is, hogy az egy nagyon csúnya játszma, hogy nagy hangon állítod, hogy ez a te életed, és neked jogod van, te döntesz, hagyjon mindenki békén. Aztán meg, mivel olyan nincs, hogy a tizenév ülőmunkának, önelhanyagolásnak ne legyen súlyos és egyre súlyosbodó következménye, a szeretteid aggódnak érted. Végignézik a betegségedet, ápolnak, feladattá válsz. És az se vidám, ha csak nem vagy teherbíró. Ehhez nincs jogod. Nem ezt ígérted.
A sok bántás és öngyötrés után már mindentől összerezzensz, és nem látod tisztán, mi a problémád. Egy merő ellenséges gyanakvás vagy, és onnan egységesen fenyegető massza a média szépségnyomasztása, meg az információ is, amely pedig segíthetne. Már az is baszogatás, mert te nem, nem és nem. A konstruktív felszólítás is baszogatás, hogy javíts az életminőségeden, ne hagyd a sorsára a tested, ne élj vissza az étkezéssel.
Zsuzska posztjai alatt sokan számolnak be sírósan a rejtőzködő, strandra sosem járó életmódról, depresszióról, szégyenről és magányról. Hogy romokban az önbecsülésük. Én voltam túlsúlyos, nem voltam kifejezetten szép sose, de én nem ebből jövök. Én soha nem éltem át, hogy ne lenne ezer más teendőm, érdeklődésem, erényem, sikerem, amely fontosabb a megjelenésemnél. Én nem fotózkodtam, nyaraláson sem, facebook sem volt akkoriban. Az említett erényeket, az egyediséget az én szívbéli barátaim, fontos szerelmeim (fontatlanok nem voltak), az intelligencia- és lélekpárti közegem mindig is fontosabbnak tartotta, mint a sablonos elvárásoknak megfelelő kinézetet. És persze fiatalon még belefér a visszaélés is, később kezdődnek a gondok.
És a helyzet durvulni fog, mert senki sem cipelhet következmények nélkül magán tíz, húsz, negyven kiló fölösleget.
Igen, a sokoldalúság, az önfejlesztés, a lélek, a szív alap, én csak, a saját közegembe fúltan, meglepődtem, hogy ezt külön mondani kell. Igen, a lényed fontosabb, mint a kinézeted – ebben egyetértünk. A sivár közegben, a celebhíreket nézegetve, közhelyes szerelmek tanújaként válik alapélményeddé, hogy csak a külső számít, és téged elnyom az elvárás, és nem vagy elég erős, hogy leszard. Tiltakozol az elvárás ellen, de a tested akkor is jelez, a követkeményeket nem kerülheted el.
És lehet ezt szépítgetni, motivációs szövegekkel, meg az öltözéssel is, “tartást adó fürdőruhába” rejteni “a pocit”, “a cicit”. De most képzeld el azt az állapotot, amit a jóisten neked adott: hogy semmit nem kell elrejteni. Hogy kerek a köldököd, nem csík.
Te folytatni tervezed azt az életmódot, amely ilyenné tett. Nem igaz, hogy a valós problémán fejben változtathatsz, és nem igaz, hogy ezt a nyomorúságot a világ csinálja veled. Az öngyűlölet valóban nem vezet sehova. De honnan ered az öngyűlöleted? És mi a teendő vele? Ellenzékbe vonulni a csúnya világ elől? Megvetni és leszólni másokat, diadalt faragni az állapotodból?
Te most úgy vagy, hogy nem szeretsz rajta lenni képeken? Nem nézted meg magad meztelenül a tükörben évek óta? Sötétben, takaró alatt szexelsz? Utálsz ruhát venni?
Akkor cselekedned kell, hatékony lépést tenned, és az nem az önelfogadás lesz.
És gondolj bele: az ítéletek, bántások javát te nem is hallottad. Azt csak gondolták. Az emberek igenis borzasztó tapintatosak, legalábbis azok, akikkel érzelmi a kapcsolatod, akik igazán számítanak. Ha nem játszmázik veled valaki a kinézeted ürügyén (ami speciális eset), akkor nem fogod megtudni tőlük, hogy ez így nem lesz jó. Vagy az ő testük is ilyen, vagy nem akarnak megbántani.
Sokan döbbennek meg egy-egy fotójuk láttán: én ilyen vagyok? Annyira adunk a dolgainkra, a lakásunkra, a kocsi tisztaságára, az öltözködésre, a gyerekek jóllétére. Lefotózzuk a nyaralást, a nyaralót, az ételkölteményeket és a kézműves szappanokat. Sőt, még jól is festünk, ha szépen felöltözünk. És mindenféle magyarázataink és kritikáink vannak. Csak a lényeg nem stimmel.
Én azt mondom, és az én elmúlt három évem azt mutatja, hogy van ebből kiút. És nem csak az alakodon fog látszani, hanem képes lehetsz olyasmire, amit nem hittél volna. Hogy te. Hogy ennyi idősen…
Gondolkodj el a lényegen. Te jól érzed magad a testedben, valóban? És a lelkeddel, ami a testre nőtt, az önbizalmaddal, a közérzeteddel, a szexualitásoddal, a hétköznapi teendők közben hogy érzed magad? A testeddel kapcsolatos reprezentációkban és önreprezentációkban? Mert az is a csomag része: a test messzire hat.
Ami divat és őrület, azt szard le nyugodtan, mert az tényleg üzlet és mesterségesség, hamisság. De az anatómiád, a működésed nem ilyen. Mit vinnél el egy lakatlan szigetre? Az a lényeg. Az anatómia, az az emberi test eszményi állapota. És ha az benne van a tól-igban, és nem csak kilókra meg zsírszázalékra gondolok, hanem laborértékekre is, akkor sokkal egyszerűbb az élet. Nem kell keresni a méretet. Nem kell öltözködéssel meg előnyös fotóval trükközni, ami, bár a külső nem fontos, mégis mindenkit érdekel, “csinosan, nőiesen”, “te is igazi nő vagy”.
![]()
Az anatómiát nem lehet gondolatokkal felülírni, sem figyelmen kívül hagyni. Az ízületed annyit bír, többet nem. Fájni fog. Az ennyi százalék izom és zsír annyi energiát kér, és te többet eszel. Az évek telnek, javulás nem várható, ha nem ráz fel valami. Nem a kinézetről van szó, hanem hogy benne vagy egy állapotban, ami nem jó neked, és ami mellett nem fogod jól érezni magad.
*
Én már nem akarom megmutatni senkinek, magamnak se, hogy képes vagyok rá. Ez már megvolt ugyanis. De nekem is megvan a magam bikiniszezonja, vagyis… Az idei, nem is bikini-, hanem ujjatlanos-rövid ruhás szezon előtt a megnőtt izmaimat akartam láthatóbbá tenni, mondjuk hat kilónyival, ezt meg is beszéltük az edzőmmel, hogy szép, szép, de na. Három-négy lett belőle, de most nagyon jól vagyok. Az edzéseim úgy alakultak, hogy óvatosan izmoztam hetente egy durvát (de csak óvatosan!…), egyszer úsztam, két-háromszor pedig akrobitikáztam, nyújtottam, átmozgattam, futottam, eveztem, ezek a lazább edzések.
(Utóbbiakat azok mellett, akiket már én viszek edzeni. Kaptam egy csodálatos lehetőséget, egy igen trendi, új edzőterembe szóló platina tagságot, ami azt jelenti, hogy alkalmanként két fő bejöhet velem. Szeretném, ha ez másoknak is a javára válna, ha mozoghatnának, kapnának segítséget, és a bérlet ára nem lenne akadály. És elmegy, és megveszi a nyakba kötős bikinit, végre…)
Egy pihenőnap, vagy egy se. Edzésvágy, várása a keddnek, a szerdának.
Az étkezés pedig annyi, hogy nem nagyon feszesen, de mértékkel eszem, low carb vagy ketogén elvek szerint, sok zöldséggel, némi gyümölccsel, kevés rizzsel. Falás nincs, semmiféle túlzás, régi érzetek. Lesz, ami ebből lesz, mert ez egy élhető élet. Nem sokk a bikiniszezon, egész évben hordom az uszodában.
Tagged:
életmód,
értékrend,
bikini,
elvárások,
idegesít,
lélek,
magazin,
média,
miért?,
nyár,
sport,
személyes,
test,
testkép