Itt a nyaralóban mink, asszonyok, ebéd és gondos, ám víg mosogatás után (csakis!), a víg tereferét és locsifecsit megszakítva kókuszolajos kávé vagy fröccs mellett úgynevezett butaújságokat olvasunk a parti csobogás mentén. A butát úgy értjük, hogy nem Jelenkor, Magyar Építőművészet vagy Indóház, viszont adunk magunkra: direkt celebekre, plasztikai sebészetre, rejtvényre vagy receptekre koncentráló orgánumok nem voltak közöttük. Mindenesetre színes-szagosak, nyugágyba valók. Épp elég anyag egy szűk szemléhez.
Beszereztem kifejezetten életmód-fitnesz-diéta témájúakat, és általában női magazinokat is, és két kategóriában tárgyalom őket.
SHAPE, Diéta és Fitnesz, Fittinfo
Ebben a sorrendben teljesítettek a lapszámok az újság színvonalát, korszerűségét tekintve. Itt Magyarhonban nehéz nívós lapot összeállítani, amelyikben nem minden második oldal fizetett hirdetés (zsírvesztés orvosi beavatkozással, wellness-szálló, arckrém, naptej), és nem maradnak szóközök a vesszők előtt. Felzárkózni a trendhez sem sikerül, például meghaladni a tévétornás-népnevelős “ügyeljünk a helyes lábtartásra” megfogalmazást, vagy interaktívvá tenni egy-egy anyagot. Pénz, pénz, pénz, sírnak mindig, de szerintem stílus, érzékenység, trendkövetés, és akkor el is adható a lap.
A SHAPE nemzetközi brand, és ez jól látszik az átvett anyagok minőségén. Jól néz ki a layout, vonzó a fotók világa, nem túl sok a celeb, de azért van, és arányos a szépség, a lelkizés, a sport és az étrend, és szakmailag nehéz belekötni. Jóra hangolt, nem a jojódiétázók, kampány-életmódváltók beállítódását követi és szolgálja ki, akik pedig bizonyosan többen vannak, mint azok, aki, az egészet telibe szarják, vagy meggyőződésesen kezdtek új életet. (Szerintem egyébként nics átjárás, lényegi a különbség a kudarcba fulladó és a komoly életmódváltó között, és a felelősségvállalás, belső érettség a választóvonal.) Hogy Chloé Kardashiannak miért az a dacosan asszertív üzenete, hogy nem hajlandó smink nélkül edzeni, és a szerkesztő is miért ebből csinál kiemelést, az rejtély. Összességében szép és haszonnal, érdeklődve forgatható lapszám a műfaján belül (ugye ez egy fitneszmagazin, nem az Élet és Irodalom).
A Diéta és Fitnesz, Béres Alexandra újságja a magyar derékhad, ami a színvonalat illeti. Változatos, arányos a diéta- és sporttartalom. ebben van, hogy bújjunk össze a párunkkal, mert az jót tesz a fitnesznek. A gyakorlatok, edzéstervek komolyak és innovatívak. A fotók színvonala közepes, néha rosszabb. Sok a fizetett hirdetés, amely a sport megkerülésével ígér eredményt. Mindenesetre Alexandra tevékenységén, elkötelezettségén nehéz fogást találni, ha kettőt mondanék, akinek otthon végezhető tornái vannak, és példaértékű a teste, akkor őt és Péntek Enikőt említeném.
A nagyon magyar, egyébként a Flexnek is otthont adó épületben szerkesztett FittInfó mindenekelőtt feltűnően olcsó, és ezt magára is írja (“Csak 395 forint”). És olyan is.
Problémásnak és veszélyesnek tartom, ahogy két oldalas terjedelemben szól az ájurvédikus életmódról és diétáról. Étrendet nem változtatunk magazinszinten, mert kockázatos, szerintem (persze) az állati fehérje kiiktatása nagyon. Jól hangzó szavak, meg nem értett szempontok, elnagyolt típusok, élettani folyamatok iránti tudatlanság. Ilyen színvonalú informálódás után persze a ketogén is katasztrofális volna, bár szerintem a gluténérzékenyek és az inzulinrezisztensek százezrei körében a saját-szakállra low carb biztosan eredményesebb és biztonságosabb, mint a saját-szakállra vegán, az általános egészségi állapot és a testösszetétel szempontjából is. (Ha változtatnál, és komolyan gondolod: taplalkozasbeallitas.hu)
Érdekes a finn dizájnfúd-bloggerről szóló írás, de nem annyira élhető a receptekben a sok se Finnországban, se Magyarországon nem termő és igenis feldolgozott alapanyag (az általam imádott déemes Mandelnmus is az, de a tahini is, vagy a szójatej, akkor is, ha egy összetevősek). És ahogy ehető virágokat javasol egy rohanós reggeli dekorációjául. Na.
Ne legyen bűntudatod, élvezd az ételt, ne iktass ki semmit (!), de húsz tipp, hogy ne agyalj az evésen folyton (moss fogat minden értkezés után!). Meg nem értett változás, önlebeszélés, önátverés trükkökkel — így kezdik, és hamar így is végzik. Az életmódváltás, ha görcs, ha akarás, ha kísértésnek való ellenállás, nem pedig meggyőződés, nem szokott működni. Az életmódváltás zen: nem is vágysz már rá, mert mélyen megértetted, hogy tévedés volt, és hogy mi a jó neked.
A látásról, húgyúti fertőzésekről, a kávéról ír a meg nem nevezett szerző láthatóan egészségügyi felvilágosításként, a fitneszszempontot teljesen nélkülözve, lelkesülten iskolás stílusban (a szemünkben retina van, a pillák pedig mechanikusan védenek, úgy bizony!), egy kicsit a strandot és a szexet említve, kb. mint a Webbeteg vagy a Házipatika. 1997-ben volt ilyen a Kismama, most nem azért
Kerülném a kipécézést, és valóban, nekem már átállt a tekintetem: senkit sem látok elég tónusosnak, szóval beleszámítom ezt is, de a magyar címlapszereplők, fitneszguruk, személyi ezők úgy általában nem az a testképet hozzák, amit célul tűzhetnénk ki magunknak. Jó a trend, hogy hétköznapibbak a testek, lágyak a lapos hasak, nincs nyomasztó vékonyság, vagy ezerből-egy ívű instagramderék, nyomatékos seggábrázolás (inkább a lábra és a hasra mennek a magyar szerkesztők). De mindenki agyonfodrászolt, műszempillás mesterkéltségben jelenik meg (celebjeink is, míg például a tengeren túliak sokkal természetesebbek), mindenkinek műtött a melle. Vékonyak, feszesek, de nem formásak. Itt most Balogh Ritáról van szó, aki két oldalban marketingez és örül a sikereinek. Róla vagy nem sikerült előnyös fotót készíteni, vagy a valóság még ennél is izébb. Nem mindegy, milyen arcot vágunk például a gyakorlat bemutatása közben (én ezért zúztam szemétbe az itt készített videóimat). Ha ez a címlaptest olvasói elvárás, akkor a magyar olvasók félnek az izomtól. Be kéne hozni az izmot, mert így a vékonyságmániában őrlünk csak. Az igazi erő, egészség és patriarchátus-leszarás a kemény sport, megértett étrend, magas izomszázalék, alacsony zsírral. Mennyire más ez is a boldogabb országokban. Üdvözölném az Erin Simmons-vonalat, amely nem a jónőséget, hanem a sportot, a megküzdést és a természetességet üzeni, és annak is örülnék, ha a valódi sokféleség jegyében láthatnánk női crossfitezőket, súlyemelőket, sprintereket is, nem csak tornázós jó alakúakat.
Mi sok olyan gyakorlatot csinálunk Eddel, gumiszalaggal, saját testsúllyal vagy kisebb súlyzóval, ami otthon is kivitelezhető. De az otthoni edzéseknek van egy határuk, ezért járunk terembe: az átütő változáshoz (és élményhez) nagy súly, gép kell. Feltűnt, hogy mindhárom lapszám kerüli az edzőtermet, mintha a magyar nők érzékenységére, gym elleni beoltottságára lenne tekintettel. Csak vízparton, szőnyegen tornáznak a csajok, leszámítva a futópados edzéstervet a Diéta és Fitneszben, meg a Chloé Kardashian-interjút a SHAPE-ben. eseteg csoportos órákra járnak. Mi, de komolyan, mi ennyire félelmetes az önálló súlyzós edzésben? Engem lelkileg is felnevelt.
Nők Lapja (kukában talált május végi), ELLE (több lapszám), Marie-Claire
A Nők lapja, jelentem, megváltozott, előnyére. Meghallották az idők szavát, és reagáltak, ami nagy szó, mert Molnár Gabriella erős főszerkesztősége utáni korszakban a színvonal zuhanórepülés volt, ilyen-olyan trendekbe kapó, ügyetlen, felszínes, átgondolatlan. A továbbra is jelen levő, “gondos asszonykák és nagymamák terelgetik szemeik fényét, büszkélkednek kis édes mondásaikkal, süteményt sütnek és a szomszédot lesik huszonötödik házassági évfordulóján” életérzés gyengítése mellett szerencsére nem a szépítkezős, netes, divatos, szexes, hanem a kifejezetten közéleti, társadalmi, gondolkodós témák felé nyitottak. Interjú van, tárca van, vállalkozó nők vannak. De persze van cellulitkenegetés és megfelelés is bőven. Jó volna már olyan egészségügyi panaszokról is olvasni, amelyekről keveset tudni, és amelyek nem esztétikai problémák (visszér, cellulit, ráncok). Vekerdy tanár úr azt mondja, nem jó modernnek lenni a gyerekek előtti meztelenkedésben és szexjelenetekben (az aggodalmas nagymama eredeti kérdésében csókolózó szülők és együtt fürdő apuka szerepelt!), kínjában, az oldalt kitöltendó, hosszabban idéz egy József Attula-verset.
Valaki nagyon összevizezte a szörfdeszkán, és ha széthúzom a szárazzá gyűrődött lapokat, jön vele a betű is, ezért a további elemzés lehetetlen, csak pre-vízbevitel emlékeimből dolgozom.
A Marie-Claire-t és az ELLE-t összecsomagolták és együtt árulják. Ezek, ugye, havi magazinok, most már a Central Médiacsoporttól, és egyívásúak. Az ELLE a három legutóbbi szám szerint tökös, okos, korszerű, gyönyörű és izgalmas, elmegy a mainstream széléig — a legjobb, amit ajánlani tudok a hazai piacon, és ha én szerkesztenék mainstream (eladható) orgánumot, csakis így csinálnám. Ritkán mondok ilyet, lefizethetetlen és kérlelhetetlen kritikus vagyok, de a most kötelező brazil téma kapcsán transzneműekről szólni, a kamaszkori depressziót megírni, magyar táncosok öregedő, nem arányos, várandós testét tabutlan művészfotókon bemutatni és személyes kommentárjaikkal közreadni bátor, okos, hiánypótló. A lap tematikus jellege (a legfrissebben a boldogság a téma) nem mesterkélt. Pompás újságírói geg és emlékezetes momentum Patakfalvi Dóra Csernus-interjúja, gondolom, nem kevés szerkesztőségi vita előzte meg a megjelenést. Az újságíró kiborult, és nem titkolja. Okosan halad, nem sztereotipizál, mégis belekérdez a lényegbe, és nem titkolja el, ellenben dőlt betűs betoldásokkal mesél arról, hogy feszültség volt, vagyis a doki őt is kielemezte, kéretlenül. A főszerkesztő Liptay Lívia, köszönet az irányváltásért.
A Marie-Claire eggyel óvatosabban és kiszámíthatóbban hoz hasonlót, talán populárisabban, talán fiataloknak. Itt például a favellákról van szó, a brazil nyomorról, nők kitörési kísérleteiről az olimpia kapcsán. Hagyományosan sok a nemzetközi és társadalmilag érzékeny téma. Ízléses és élhető a divatösszeállítás mindkettőben.
Jó olvasást, jó napozást, hűsölést és ne feledjétek a hidratálást!
Tagged: ajánló, életmód, étel, kritika, magazin, sajtó, sport
