miért edzek “fiúsan?”

Eleve hogy nem egy másik sportág. Hogy lett ez? Miért nem futok, annak is van zúzós terep- meg ultraváltozata? Járok tornára, spinningre, jógára?

Azt hiszem, érdekelt az a világ, amiről nem szólnak a fogyimagazinok. Oda belépni. És egyedül. És meghódítani.

Minden fitneszmagazin fogyimagazin. Magyarországon van kizárólag maszkulin szörnyeket tartalmazó, elvadultan tömegmániás, irreális testépítős magazin, ahol nő úgy van, mint a Playboyban, és van nőknek szóló diétázós, alakformálós, bikiniszezonnal fenyegető, vagyis fogyi. Fittségnek hívják, de nem az. Még az élvonala, címlaplányai sem azok. A cél a vékonyság és a szexiség. Rettegnek a magazinok a teremtől, nem ábrázolnak se kocka-, se tónusos hasat. Kis zsír legyen, az nőies. Van még futómagazin. Sehol nincs továbblépési lehetőségről szóló orgánum olyanoknak, akik nem túlsúlyosak, és látszik rajtuk a sport, a céljuk pedig az atletikus alkat, esetleg izmot építenének vékony testre. Miért? Mert kevesen vannak, kicsi a piac. Mert ez egészen ritka célkitűzés, érték. Aki “vékony”, már rendben van, nem motiválja semmi a sportra.

Én úgy voltam vele, amikor láttam a keresgélésem első eredményeit, hogy ha ennyi idősen lehetek tónusos, lehet íves karom, ráadásul az, amit meg kell tennem, nem nagy teher, ellenben főleg öröm, kúlság és önismeret, akkor kinek ártok vele. Akkor legyen, nagyon legyen. Csak úgy is, nem szemek kedvéért. Aki itt a sportolásáról mesél, az attól ilyen lelkesült, hogy főleg örül neki, a felfedezésnek, annak, hogy ez milyen izgalmas világ. És soha semmi olyat nem csinált, ami kétes eszköz vagy visszaélés. Egy riszki metódus volt, az a májtisztítás, azt ne csináld otthon, az a kuruzslással határos, de én tudtam, hogy ezt is kibírom, a javamra válik. De minden más szigorúan egybeesik az egészséggel, mégpedig a meggyógyulós, élethosszabbítós turbóegészséggel. Vagyis nincs semmi, amit a látvány, a forma vagy a teljesítmény kedvéért csinálnék csak, az ésszerűséget mellőzve.

Eszement testgyötrések és instagramdivatok vannak amúgy, én nem akarom nagyon bizonygatni, hogy az enyém egyálalán nem olyan, de holnap jelentkezem egy kis összeállítással, mert megint sok amerikai tartalmat olvastam.

Á, de, van. Az a szett. Az ésszerűtlenül drága volt. Megnyertem a pert, az nagy nap volt, és akkor úgy éreztem, megengedhetem magamnak, öt év szívás és kétség után. Mutattam Ednek a honlapot, később kérdezte, mi ez a márka? Mondom, daquïni, de azt megmondom neked, hogy ez olyan, mint a bambuszbicikli. Mindenkinek tetszik, de nekem lesz egyedül. És azóta is estétől reggelig szárítom, hogy holnap is abban, mert annyira egyedi és simogató viselet.

Szóval, a nagy súlyok, azok valók annak, aki nem fél. Meg a terem mikrovilága, kaland az ismeretlenek között. Ők egészen más emberek, mint a korábbi ismerőseim.

Nekimenni egyedül. Edzővel profibb, de nincs még egy olyan -ző, mint Ed, és ha nem ő lenne, egyedül tolnám.

Az erő élménye. És amit meg lehet tanulni: az izom-agy kapcsolat. Elmenni a széléig.

Egy olyan test, amit nem nőknek szántak, de fényes, feszes, formás, tulajdonképpen okés nőknek is, és nem születés vagy vigyázás, hanem alkalmasság és teljesítmény van mögötte. Ez adja az öntudatot. Elérésében és megtartásában fontosabb a következetes étrend, mint az edzés. Ez pedig a komolyságát és tartósan egészséges jellegét biztosítja.

Van sok árnyoldala. Ahogy az ember látja magán az egyre több javítandó részletet, jaj. Azzal nehéz élni. Már látom az anatómiát. És a bőr alatti zsír, az utolsó tartalék, az nagyon szemét. És persze öregszünk, mindannyian.

És az elittudat, vagy hogy mondjam, nincs kedvem eufemizálni. Azzal is jó vigyázni. Sokan feladják, lemorzsolódnak. Sokan edzenek, de nem kajálnak célszerűen. Tartani a formát, nem visszapizzásodni, folyamatosan fejlődni nehéz. Ed, aki a terem klasszisa, már közös halmazként kezel. Mi, akik toljuk. Akik kilógunk. Akiket ez elmagányosít, és akik látjuk, milyen állapotban vannak az ismerőseink. Kicsit túltoljuk azért, mondom.

Ed barackot eszik. Én nem. A ketogén zavaros terület, inkább nem beszélünk róla.

Ember meg áll a konyhában, nézi a táplálékkiegészítőimet. Ezt mind tőle szerzed? Nem, mondom, ez az én felfedezésem. Ami finom, abból viszek neki.

A testem azt üzeni a világnak, hogy erős vagyok, mint ahogy tényleg az is vagyok, lelkileg is. És valahogy olyan tisztelettel vannak irántam azok a bringás fiúk is a fogason. A tekinteteket beépítem az énembe, és nem félek. Nem érzem magam kiszolgáltatottnak vagy hátramaradottnak attól, hogy nő vagyok.

És az akrobatikában is újabban a lendület, a hajlékonyság helyett és mellett az erő érdekel. A teremben meg nagy súllyal, úgy, mint egy állat, hátra is, csuklyást is, fekve nyomva is. Ez volna a fiús, a lányok másképp edzenek. A lányok alakformálnak, kisebbek, más az összetételük, és nem akarnak túl izmosak lenni.

Én túl izmos akarok lenni, szép arányokkal. Ami, ha zsírtalan, akkor karcsú és feszes. Egészen feszes és könnyű akarok lenni. Ez az akarás, a többi élvezet.

Január óta akarom ezt, és nem ment, mert izmot építettünk, az meg tápanyagot követel. Az akkori 71-72-ről áprilisra 74-re, június végére 77 kilóra híztam. Ebben van izom is, de összességében nem olyan sok, van terület, ahol plusz izom, van, ahol mínusz. Ezt a DEXA mérés mutatja, a novemberi és a május végi adatok összevetése.

Most vagyok 74. Megint az a régi érzés. Még van egy kicsi. Ugrókötél, futás, napi egy nagyobb és egy kicsi étkezés. Olajos magvak és mascarpone száműzve. Nem számolok semmit. Sok tojás, hús, leveles zöldség.

A mindössze heti egy súlyzós edzésem eredménye attól látványos, hogy Ed igen nagy súlyokat pakol rám, és fokozatosan emeli. Egészen sokáig maradunk, két és fél óránál soha nem kevesebb az edzés. Egészen büdös leszek. És módosult tudatállapotban vagyok, az edzés előtti aminosavak és serkentőszer (kifáradásgátló anyagok és mentális fókuszt segítőek) miatt, később pedig az edzésélmény miatt.

Kérdezem Edet is. Ezt most miért csináljuk? (Eredetileg nem ezt csináltuk, azt mondta, a túl sok izom nem nőies, és hogy a nőknek kisebbb súlyok valók, mármint a teherbírásukhoz képest is.)

Neked ez kell, mondja egyszerűen. Te ettől vagy boldog.

Ed megértett engem.

De nem leszek túl izmos? (Kötelező önirónia.)

Nekem bejön.

Most tényleg… mennyi ez?

Ötvenöt. Maxolunk. Te erős vagy.

Én erős vagyok?

Igen.

Koncentráció, két marokba sűrűsödik az egész lényem. Szorítsd nagyon, mondja. Beáll fölém, elmondhatatlanul intim a póz, belátok a nadrágszár alá (be is nézek, amilyen vagyok, mert nem bírom másképp a helyzet intimitását és pátoszát). Felnézek rá. Lenéz rám, bízhatom benne. Bízhatik: ikes ige. Alhatik, Edvárd király. Más az arca így, több a ragya, más vonások, ilyenkor szeretem a legjobban. Én vagyok, aki fekve nyom. Nem utasít, kivárja, míg készen állok rá. Együtt emeljük le, aztán utamra bocsát, az ismerős félelmetesbe. Mindig vigyáz, mindig felelős, ez veszélyes üzem. Sötétedik a látótér, lódul a keringés. Nyitva a szemem, de nem nézek sehova. Le könnyű, fel titáni. Sosem vagyok biztos benne. És nem, sajnos, nem. Besegít, megemeli, nem szeretem. Pár deka, mégsem szeretem. Vigyázunk a válladra, szorítsd le, mondja. Odanézek, a legerősebb szemkontaktus ez. Jó volt, kérdezi, mintha. Egy villanásra éreztem, hogy élek, mondom. Mindig ugyanígy felelek. Minden más jelentéktelen ehhez képest a teremben, rutin. Ez itt a valóság.

Ha az intenzitást szeretném érzékeltetni, akkor egy-egy szerelmi érzet, a szeretettség tömény, mindent elárasztó állapota, és a legdurvábban megrendítő kultúrélmények, egy Esterházy-bekezdés, vagy egy Esterházy-sor, egy Jarrett-futam, egy őzszagú, avarzörgős Vivaldi középső tétel hasonló ehhez. Ha a jelleget, akkor szülés, kitolási szak, és szex, orgazmus. De nem az enyém.

Ilyenkor érzem, hogy élek. A többi lötyögés, időpocsékolás ehhez képest. Amikor az alkarom úgy bedurran lehúzás (70 kiló) után, hogy fáj. Amikor ráteszem a sorozatra a tíz százalékot (ez is szállóige, tizenöt helyett tizenhét), és a szettre az ötödiket.

Mert amúgy mindenből négyszer tizenöt, és mindig megy is, csak mondja, ne állj meg, nincs szünet. Az nem megy csak. Haladó szinten a pihenőidő mértéke nagyon fontos.

Nagy súly, megnyílás, érzelem, határhelyzet. Egy kis csevegés és poénkodás. Mindig jön a százötös busz. Ed kommentálja az autókat. Én minden héten megjegyzem, a szemközti iskolára tűzött lobogót ki kéne már mosni.

*

Ma este mindenesetre félmaratont futok, ami eléggé más mozgás, mint ez, és a felkészülésben erősen ütötte a gyúrásomat (a futás baja a gyúrással az izomláz és kötöttség, a gyúrás baja a futással az izomleépülés). Olyan könnyű szívvel, pezsdülten regisztráltam. Most meg úgy gondolok rá, mintha akasztani vinnének, hát kellett nekem ez? Kínlódás a futás, illetve néha nem és többnyire sem, de kiszámíthatatlanul igen, combdörzsölődés, hasfájás, teljesítménykényszer. Ráadásul időre menni, nem szúrni el, és tök drága is… de ott majd biztos elkap a fíling. Gondoljatok ránk.