szeptemberi nap

Hat óra öt. Ideje felkelni…

Régi NOKIA-m beszélő órája. Halál idegesítő, de ez legalább biztos.

Ma magamtól nem ébrednék. Néha sikerül, akkor viszont 4-től, olyankor a legjobb az agyam, rám világosodik a hármas ablak felől, és délben már támolygok.

Most menni kell.

Lerobogok a galéria lépcsőjén, pisilek. Megmérem magam, még lengén. Éhgyomorra víz, bele gyógyszertári C-vitamin.

Illy bekapcsol.

Tessék-lássék elöblít két müzlistálat és négy kiskanalat, azokból mindig hiány van. Megőrülök, ha két gyerekem eszik, és nem egyforma a tányérjuk vagy a kiskanaluk.

Illy cirpel, hát szia! Fekete kapszula, kapucsínós csésze, bele diónyi vaj és egy mokkáskanálnyi kókuszzsír. Mi, ketogének, így kezdjük a napot. A zsírt be kell vinni, és nem egyszerű. Nehezen reagál a gomb, pedig most szerelték. Egy adag, még egy. Víz, bele hét gramm glutamin, tíz gramm kreatin. Magnézium, kalcium.

Okosan öltözök, egyszerű legyen a nap, az edzésem is. Összepakolok, Babadávid úszáscucca: sapka, gatyó, kis tiszta törülköző.

Egy elfelezett bagett, tegnap este kaptam a lazacsalátámhoz, szalvétába csomagolva hoztam haza, most a táskába rakom.

Azért megyek a gyerekekért, mert a gyerekek O-nál aludtak, hogy én este a szülői értekezletre eljussak.

Ragyog az őszi reggel, száguldok le, Tappancs, ne állj meg minden fűszálnál (és ha már igen, hogy jut eszébe felém, a gazdája felé pisilni???).

Két biciklivel ott állnak a ház előtt. Legurulunk az iskoláig. Rendőrök biztosítják a jogainkat. Van idő beszélni, hajat fonni az iskola lépcsőjén.

Elrendezzük a matekdobozt, üzenőt, ceruzákat. Viszek vizet a vödörbe, szivacsmosáshoz.

Megeszik a bagettet.

Jelzőcsengő. Szia, Julis, okosan, figyelmesen, kedvesen, és ha valamit elfelejtesz vagy nem sikerül, ne görcsölj, semmi baj. Néha a tanító néni se mos fogat. (Miért, miért támadom én minden módon a tekintélyt?)

Papírgyűjtés is van, felsétálunk a fölső parkolóba, azt kérdezi az egyszer látott tanítónő: a Juli anyukája? És írja be. Istenem, tényleg személyesek. Vagy ennyire hasonlítok a lányomra?

Kilenc kiló színes magazin ürül a hátizsákomból.

Gyere, Babadávid, ma úgy megyünk oviba, hogy kirándulunk. Föltoljuk a bringákat az emlékidéző, festői völgy szűk ösvényén. Persze pisilni kell, és egy egész kicsit bátorítani is. Ráakasztom a kisbringát a nagy kormányára, úgy nyomom fel. Dermesztő a hideg, hajnali harmat áztatja a futócipőm. Megkarcolja a térdemet egy fiatal vadrózsa ága. Ott már becsillan a nap.

Aztán aszfalt, aztán lépcső. Számoljuk, csendben drukkolok, háromszor korrigálok, minden lépés egy szám, száznegyvennégy. Aztán legördülünk, aztán kikötöm a kutyát-biciklit, fölmegyünk az épületig. Még reggelit is kap, ott is. Úszáscucc gondosan összehajt, benne kis doboz, abban almacsipsz. Nem hanyagoljuk el a kicsik között rekedt óvodást sem az iskolakezdős tornádóban. Sőt, vele igazán ráérősen baktatunk, beszélgetünk.

Ugrálok le a lépcsőkön. Aki szembejön, őszies kabátban, sálban. Én ujjatlanban.

És még mindig csak kilenc óra. Épp lejár a mosás, amit időzítettem.

Hazarobogok a kutyával. Tegnapi kaki (!) összeszedése. Ez egy abszolút nap.

Most lehet enni: szalonnakockák, kolbászdarabkák, tojás és a harmadik kávé. Három tabletta BCAA. Teregetek és söprök gyorsan.

Összepakolok edzésre, ez stressz mindig. Indulok. Felhívom anyámat, vinnék iskolakezdős képeket, jó lesz? Jó. Mit vigyek? Krumplit. Előkeresem a szüleim házának kulcsát.

Két bejegyzés indul meg bennem. Dől a napfény.

A K. utca sarkánál hív az ügyvédem. Tudok-e figyelni. Tudok. Elmagyarázza, tényleg figyelek. Jó. Napozok, állok addig. Pénteken tárgyalás.

Néha már csak ez érdekel, hogy lebarnuljak, igazán. Minden bonyolult.

Anyám sokkal jobban van, és örül a fényképeknek. Beszélgetek az anyámmal. Mostanában furcsán éleslátó dolgokat mond.

Robogok edzeni, ragyog a nap. Utolsó alkalom a bérletemen, a húszalkalmason, ez legyen nagyon szép edzés. Egy kicsit ülök lent, beveszem az edzés előtti szert. Ami csodákat csinál, egyébként, meg mindenféle vitamin és izomfáradást késleltető, regenerációt segítő hatóanyag van benne. Belenézek a blogba és a levelezésembe.

Odaszól nekem egy fiú, aki egy másikkal — a séffel, aki a fiúknak a csirkemellet süti — élcelődik: kérdezzük meg az edzőt, mit szól, ugye, mennyire össze van esve …?

Mármint hogy engem. Mosolygok. Lassan felveszem az edzős izélábbelimet. Nem megyek az öltözőbe. A zsiráfos edzősortot már fönt veszem fel, a gettóban, pisiléssel egybekötve. Ez a harmadik emelet. A gettó.

Na, hajrá. A kardió ma ugrókötél — amennyit bírok, olyan hatszáz körüli. Fú. Rituális nyújtásom következik a bordásfalnál és a korláton, nézem a combomon a vadrózsa hegét. Szép. Kézen átfordulások, nyújtás hídban, spárgában, és erőkézenállás. Ezt már nem bírnám a súlyzós-súlyos gyakorlatok után. A kézen átfordulás minél tovább, lendületesen, hosszan, végig a terem hosszán, egymás után sokat.

Fél szemmel egy tornászfiút figyelek.

Van egy edző, nem szeret. Most megkérdezi, enyém-e az a törölköző. Vagyis tegyem el a padról. Amit aztán nem használ.

A nyelvem hegyén van, hogy akkor most mondd el egyben, ami az elkövetkező fél évben a bajod lesz velem, és utána ne szóljunk egymáshoz. Úgy viselkedik, mint ha nekem nem lenne jogom ott lenni. A múltkor a gyerekeket akarta eltávolítani, sunyin arra hivatkozva, hogy balesetveszélyes, ha felmásznak a bordásfalra. Nem az, csak őt zavarja minden. Senki nem iIyen, mindenkivel meg lehet férni.

De ez mentális feladat most: nem fennakadni, nem haragudni. Annyi ilyen van, reflektálatlan, rossz kedvű, önös emberek, nem borulhatok ki mindenkin. Az emberekkel türelmesnek kell lenni.

A chest roll jól ment kiskoromban, most olyan ijesztő.

Fitneszlabdán gyilkos törzsemelések, vállazás, padon hasazás, bicepsz tízkilóssal mérlegállásban, ami voltaképp fenékgyakorlat. Körbe, három kör.

Ugrókötél. Egy kilométer megfontolt futás. Tizenöt koncentrált guggolás negyvenöt kilóval, ezer méter evezés, négyszáz ugrókötél-ugrás, tizenöt guggolás megint, egy kilométer tempós futás, megint tizenöt guggolás. Nyújtás. Közben beleiszom a fehérjébe, amit ásványvízzel öntöttem fel. Nem lesz időm üldögélni utána, pedig ez egy abszolút nap.

Tíz perc szauna. Ott zuhanyzom és öltözöm is, közben egy fiút felvilágosítok az infraszaunáról. Nem lesz időm Mammutba beugrani, Julis pingvines karórájában elemet cseréltetni, sem azt az edzőgatyót megvenni. És minden, de minden szempillaspirálom összeszáradt. Matekra meg még műanyag óra kell, ami hiánycikk.

Pont elérem a fél ötös fogast. Sprint Babadávidért. Vele be is vásárolok. Kap banánt és citromos nápolyit. Persze pisilnie kell. És el is esik egyszer, lefele robogván a futóbiciklijén. Már nagyon fázom, és iszonyú mennyiségű cuccom van, pedig nem jutottam el folyékony mosószerért. Remegek is, éhes vagyok. Menjük, menjünk.

Szent Erzsébet hazavitte Julist a saját fészekaljával, enélkül nagyon körülményes lenne.

Náluk tanyázunk, lehozom a kutyát is, sült húst eszünk, ők mézes kenyeret, én mandulát, kolbászszeleteket, zöldpaprikát, áfonyát, és eminensen vonalazom a matekfüzeteket. Nagyon igyekszem. Az egésznek van egy nagyon speciális hangulata, spontán, otthonos, ikeás. Együtt is fürdetünk. Ilyenkor János is ott tud lenni.

Úgy ájulnak az ágyba aztán nálunk. Keverek magamnak egy vajas-kókuszos-kakaós jutalmat (a zsírt be kell vinni!), csak odabújok… arra gondolok, ma kihoztam a maximumot az életünkből. Mindenki mozgott, jókat evett, elrendeztem vagy tíz folyton halogatott apróságot, beszélgettem velük. A holnapi napon is elmerengek, nem megyek edzeni. Mindjárt megyek írni, megeszem a kakaós micsodámat, fogmosás… reggelre marad persze, fél négykor eszmélek, ég a kislámpa, de fél négy után kicsivel megint az jön: hat óra öt. Ideje felkelni.